Késsel támadt osztálytársára egy középiskolás Budapesten

Késsel támadt osztálytársára egy középiskolás Budapesten, a sérültet kórházba vitték - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Rétvári: az iskola nem az erőszak, hanem a tanítás színtere

Az iskola nem az erőszak, hanem a tanítás színtere, ezért fel kell lépni az iskolai erőszak ellen - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Horváth László: az iskolaőrség célja az elrettentés

Az iskolaőrség célja az elrettentés, visszatartás az iskolai erőszak elkövetésétől, de az iskolaőr szükség esetén kényszerítő intézkedést is foganatosíthat - közölte Horváth László miniszterelnöki megbízott pénteken az M1 aktuális csatornán.

Vádat emelek a tanárát megkéselő fiú ellen Győrben

Előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség az ellen a 17 éves diák ellen, aki tavaly decemberben tanórán megkéselte osztályfőnökét egy győri szakközépiskolában.

Egy tizenhárom éves lány hátba szúrta iskolatársát Esztergomban

Egy tizenhárom éves lány hátba szúrta két évvel idősebb iskolatársát egy esztergomi gyermekotthonban; a gyermeket letartóztatták - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

Amerikai jelentés: az iskolában halálos erőszakot elkövető gyerekeknek korábban viselkedési zavaraik voltak

Az iskolában halálos kimenetelű erőszakot elkövető gyerekeknél korábban jellemzően viselkedési zavarok voltak megfigyelhetők - állapította meg az amerikai Országos Fenyegetések Felmérésének Központja (NTAC), amely csütörtökön hozta nyilvánosságra jelentését.
Gimis szerelmi történet megrázó csattanóval - videó

Gimis szerelmi történet megrázó csattanóval - videó

Durva csattanóval végződő tini szerelmi történet került fel az internetre figyelemfelhívás céljából.
A Klik több száz programot szervezett a fiatalokat érintő témákról

A Klik több száz programot szervezett a fiatalokat érintő témákról

Mintegy négyszáz rendezvényt tartottak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szervezésében áprilisban olyan, fiatalokat érintő témákban, mint dizájner drogok, iskolai erőszak vagy az online ...