Fizess verssel a kávéért március 21-én!

Fizess verssel a kávéért március 21-én!

Országszerte 70 hely vesz részt az akcióban.

Cáfolja a brit elektronikus figyelőszolgálat, hogy lehallgatta volna Trumpot

Közleményben cáfolta pénteken az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ), hogy Barack Obama akkori amerikai elnök megbízásából a tavalyi választási kampány idején lehallgatta volna Donald Trump republikánus jelölt és kampánystábja telefonjait.

Pénzügyi tudatosság erősítéséért kampányol tíz nagyáruházban a jegybank

Pénzügyi tudatosság erősítéséért kampányol tíz nagyáruházban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - közölte a jegybank csütörtökön az MTI-vel.
Tíz ország, ahol a kormány mindent megtesz azért, hogy a párok többet bújjanak össze

Tíz ország, ahol a kormány mindent megtesz azért, hogy a párok többet bújjanak össze

Nem perverzek a külföldi politikusok, csak szeretnék, hogy ne haljon ki a népük.
Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.
350 milliárdot költött a semmire, mégis csarnokot neveztek el róla

350 milliárdot költött a semmire, mégis csarnokot neveztek el róla

Kampányára mintegy 1,2 milliárd dollárt költött, amit elbukott és New York polgármestere is akar lenni.

Több mint tízezren csatlakoztak a rendőrség józan vezetésért indított kampányához

Több mint tízezren csatlakoztak a felelős járművezetés fontosságát hangsúlyozó, "Soha ne igyál, ha vezetsz!" elnevezésű kampányhoz, amelyet húsvétkor hirdetett meg az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága (ORFK-OBB) és a Diageo Kft. A kampány a fővárosi szórakozóhelyek
Conchita aktívan beszállt az osztrák kampányba!

Conchita aktívan beszállt az osztrák kampányba!

Ausztriában közeleg az elnökválasztás, a kampányban pedig Conchita Wurst egy igazi jelkép beszállt a kampányba.
Leköszönése előtt történelmi bejelentésre készül Barack Obama

Leköszönése előtt történelmi bejelentésre készül Barack Obama

Úgy tűnik Obama elnök fogja Clinton helyett a nagy bejelentést tenni Amerika és a földönkívüliek kapcsolatáról.
Kennedy helyett lehetett volna az Egyesült Államoknak földönkívüliekkel beszélgető elnöke is

Kennedy helyett lehetett volna az Egyesült Államoknak földönkívüliekkel beszélgető elnöke is

Némelyek úgy tartják, hogy talán jobb választás lett volna Kennedy elnök helyett az őrült ufó hívő tudós.
Őrjöngött, tört-zúzott Hillary Clinton, amikor megtudta a választási eredményeket!

Őrjöngött, tört-zúzott Hillary Clinton, amikor megtudta a választási eredményeket!

Kiderült, hogy Hillary Clinton veresége után azért nem azért nem értékelte a választási eredményeket, mert amikor megtudta annak kimenetelét káromkodva tört zúzott és tombolt!

A Jobbik kampányt indít a felsőoktatási szakmai gyakorlati rendszer javításáért

Országos kampányt indít a Jobbik a felsőoktatási szakmai gyakorlati rendszerben előforduló visszaélések megakadályozásáért, a rendszer javításáért - mondta Farkas Gergely, a párt ifjúsági tagozatának elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.