A Virtuózok vendége volt Budapesten a Kínai Filharmonikus Zenekar

A Virtuózok komolyzenei tehetségkutató vendége volt Budapesten a Kínai Filharmonikus Zenekar, amelynek szólamvezetői mesterkurzust is tartottak a fiatal muzsikusoknak Budapesten.

A negyedik adással folytatódik a műsor

Pénteken a negyedik adással folytatódik a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évada, az adás a Duna Televízióban és a Duna Worldön látható 19 óra 30 perctől.

A harmadik adással folytatódik a műsor

Pénteken a harmadik adással folytatódik a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évada, az adás a Duna Televízióban és a Duna Worldön látható 19 óra 30 perctől.

Meghosszabbították a jelentkezési határidőt március 10-ig

Március 10-ig meghosszabbították a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik évadának jelentkezési határidejét - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.

Meghosszabbították a Virtuózok jelentkezési határidejét

Meghosszabbított határidővel várja a tehetséges fiatalok jelentkezését a Duna Televízió Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsora. A pályázatokat az új határidő szerint február 20-án éjfélig lehet beküldeni - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtóirodája csütörtökön

Elindult a nevezés a Virtuózok új évadára

A tehetséges ifjú zenészek február 9-ig jelentkezhetnek három korcsoportban a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsor negyedik évadába.

A kicsik elődöntője lesz pénteken

Pénteken a második elődöntővel folytatódik a Virtuózok idei évada, a népszerű komolyzenei tehetségkutató műsorban ezúttal a kicsik korosztályának legjobbjai lépnek színpadra - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája az MTI-vel.
Virtuózok - Péntek este derül ki, kik lesznek a korcsoportok győztesei

Virtuózok - Péntek este derül ki, kik lesznek a korcsoportok győztesei

Az M1-en futó Virtuózok péntek esti adásában derül ki, hogy kik lesznek a közmédia komolyzenei tehetségkutatójának korcsoport-győztesei. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap csütör...