A Pénziránytű Alapítvány együttműködik a vármegyei kormányhivatalokkal a pénzügyi kultúra fejlesztéséért

Hosszútávú együttműködési megállapodást kötött a vármegyei kormányhivatalokkal a lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztése érdekében a Pénziránytű Alapítvány - közölte az alapítvány pénteken az MTI-vel.

Kormányszóvivő: erős magyar állam építése és megvédése a feladatunk

Erős, keresztény, európai magyar állam építése és megvédése a feladatunk - jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalnak az államalapító, Szent István király tiszteletére a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett pénteki ünnepi megemlékezésén.

Újabb állampapír-értékesítési pont nyílt, ezúttal a zuglói kormányhivatalban

A kormányhivatalok működésére is negatív hatással vannak a háborús szankciók, most az a cél, hogy a színvonalat megtartsák, ezért különösen öröm, hogy még bővíteni is tudják a szolgáltatást ebben a nehéz időszakban - mondta Sára Botond.

Kormányhivatal: a BKK továbbra sem hajtott végre érdemi járatsűrítést

A főváros kormányhivatal megítélése szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) továbbra sem hajtott végre érdemi járatsűrítést.

Azonnali fertőtlenítést végez a kormányhivatal a Kamaraerdei Idősek Otthonában

Azonnali fertőtlenítést végez a fővárosi kormányhivatal a Kamaraerdei Idősek Otthonában.

Visszavonták a pilismaróti kavicsbánya engedélyét

Visszavonta a Pilismarótra tervezett kavics- és homokbánya környezetvédelmi engedélyét, egyúttal elutasította a társaság engedély iránti kérelmének kiadását a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal - tette közzé honlapján a település.

Kormányhivatal: három ellenőrzésből háromszor nem volt jelen orvos a Pesti úti idősotthonban

Az elmúlt két napban háromszor is tartott szúrópróbaszerű ellenőrzést a Pesti úti idősotthonban Budapest Főváros Kormányhivatala, a három ellenőrzésből háromszor nem volt jelen orvos az otthonban - közölte a kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.

Tuzson: olyan közigazgatás kell, amely képes megtartani a magyar kultúrát

A miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerint olyan közigazgatás kell, amely képes megtartani magyar kultúrát, és megőrizni azt a következő generációknak is.

A kormányhivatal visszavonta a ferihegyi repülőtér új parkolóházának építési engedélyét

Budapest Főváros Kormányhivatal visszavonta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új parkolóházának építési engedélyét, a repteret üzemeltető Budapest Airport így felfüggesztette a munkálatokat.

A kormányhivatal visszavonta a ferihegyi repülőtér új parkolóházának építési engedélyét

Budapest Főváros Kormányhivatal visszavonta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új parkolóházának építési engedélyét, a repteret üzemeltető Budapest Airport így felfüggesztette a munkálatokat.

Zala megyében 6 százalékkal csökkent tavaly óta az álláskeresők száma

Zala megyében 6 százalékkal kevesebb volt január végén az álláskeresők száma, mint az előző év azonos időszakában - tájékoztatta a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya csütörtökön az MTI-t.

Green Holidays: A kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága is vizsgálatot indított

A fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága jelenleg vizsgálatot folytat az indulhatunk.hu oldalt üzemeltető SzállásOutlet Kft.-vel szemben, miután a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) korábban bejelentést tett az oldal szolgáltatásainak értékesítésével kapcsolatban - közölte a főváros