A Párbeszéd kezdeményezi a korrupcióellenes ügyészség felállítását

A Párbeszéd törvényjavaslatban kezdeményezi a korrupcióellenes ügyészség felállítását - jelentette be a párt frakcióvezetője.

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség egy volt román miniszterelnök-helyettes ellen

Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség Sevil Shhaideh volt miniszterelnök-helyettes ellen, aki Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök egyik bizalmasa.

Újabb ügyben indított bűnvádi eljárást a román szociáldemokraták elnöke ellen a korrupcióellenes ügyészség

Újabb ügyben idézte be gyanúsítottként Liviu Dragneát, a Bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét hétfőn a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Marosvásárhely polgármestere sérelmezi a korrupcióellenes ügyészség eljárását

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere közleményben sérelmezte pénteken, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) egy nappal korábban bűnügyi kivizsgálást indított ellene és tanácsadója ellen.
Lemond szenátori mandátumáról az emberöléssel gyanúsított volt román kormányfőhelyettes

Lemond szenátori mandátumáról az emberöléssel gyanúsított volt román kormányfőhelyettes

Lemond szenátori mandátumáról Gabriel Oprea volt román belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, akit a korrupcióellenes ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsít.A politikus pénte...
A PM újra benyújtja a korrupcióellenes ügyészségről szóló javaslatát

A PM újra benyújtja a korrupcióellenes ügyészségről szóló javaslatát

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke harmadszor is benyújtja a parlamentnek a párt korrupcióellenes ügyészségről szóló törvényjavaslatát, amelyet az előző alkalmakkor nem vett tárg...
Újra benyújtja a korrupcióellenes ügyészségről szóló javaslatát a PM

Újra benyújtja a korrupcióellenes ügyészségről szóló javaslatát a PM

A Párbeszéd Magyarországért ismételten benyújtja a korrupcióellenes ügyészség felállításáról szóló törvényjavaslatot - közölte csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek. Az EP-képvise...
A román kormányfő kihallgatásra jelentkezett a korrupcióellenes ügyészségen

A román kormányfő kihallgatásra jelentkezett a korrupcióellenes ügyészségen

Kihallgatásra jelentkezett a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) hétfőn Victor Ponta román miniszterelnök, aki ellen okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával indított bűn...
Korrupcióellenes ügyészséget hozna létre a PM

Korrupcióellenes ügyészséget hozna létre a PM

Önálló ügyészséget hozna létre a korrupció üldözésére a PM. Európai parlamenti képviselőjük hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a héten beterjesztendő törvényjavaslatuk közérdekvédelmi ...
A törvényhozók előjogainak eltörlését szorgalmazza a román korrupcióellenes főügyész

A törvényhozók előjogainak eltörlését szorgalmazza a román korrupcióellenes főügyész

Teljesen el kellene törölni a képviselők és szenátorok előjogait Romániában, mert diszkriminatív a többi állampolgárral szemben, hogy a törvényhozók őrizetbe vétele esetében az igazságszolgáltatás hel...
Korrupcióval gyanúsított képviselő előzetes letartóztatását engedélyezte a román parlament

Korrupcióval gyanúsított képviselő előzetes letartóztatását engedélyezte a román parlament

Egy korrupcióval gyanúsított képviselő, Gheorghe Coman konzervatív párti politikus előzetes letartóztatásba helyezését engedélyezte idei utolsó ülésén, pénteken a román parlament alsóháza. Comant b...
Jogerősen felmentették Kézdivásárhely volt polgármesterét

Jogerősen felmentették Kézdivásárhely volt polgármesterét

Jogerősen felmentette a korrupció vádja alól Kézdivásárhely volt polgármesterét a román legfelsőbb bíróság - jelentette szerdán az Agerpres román hírügynökség. Rácz Károlyt 2011 márciusában tartózt...