Moszkva 38 millió eurót hitelez Havannának haditechnika vásárlásra

Harmincnyolcmillió eurós haditechnika-vásárlási hitelmegállapodást írt alá Oroszország Kubával - közölte Dmitrij Sugajev, a haditechnikai együttműködésért felelős orosz szövetségi szolgálat vezetője a Kommerszant című gazdasági napilap szerdai számában megjelent interjújában.
A legnépszerűbb úti célok 2018-ban

A legnépszerűbb úti célok 2018-ban

Kuba, Sierra Leone és New Orleans is szerepel a tízes listán.

Szijjártó: a kubai gazdaság modernizációja nagy lehetőség magyar vállalatoknak

A kubai gazdaság modernizációja nagyon komoly lehetőséget nyújt a magyar vállalatok számára, hogy az egyre inkább kinyíló piacon megvessék a lábukat és aztán profitra tegyenek szert - mondta helyi idő szerint szerdán az MTI-nek telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki kétnapos

Az Európai Unió megállapodást írt alá Kubával a kapcsolatok rendezéséről

Megállapodást írt alá az Európai Unió hétfőn Kubával a kapcsolatok rendezése, a felek közötti politikai párbeszéd és együttműködés előmozdítása érdekében - jelentette be Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Havannában kedd este búcsúztatták Fidel Castro-t egy nagygyűlés keretében. Kuba volt kommunista vezetője utolsó útján mintegy 900 kilométert tett meg, mindösszesen 4 nap alatt.

Szakértő: nem fog megváltozni a kubai belpolitika

Változatlan maradhat a kubai belpolitika Fidel Castro halála után is - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Elhunyt Fidel Castro

Elhunyt Fidel Castro

A kubai forradalom „atyja” Fidel Castro Havannában péntek éjjel helyi idő szerint 22:29-kor meghalt.
Gyönyörű képek a kubai forradalom előtti időszakról + egy meglepetés film

Gyönyörű képek a kubai forradalom előtti időszakról + egy meglepetés film

Sok múltbeli érzelem és emlék köti a magyar embereket Kubához. A múlt rendszerben például közülük rengetegen jöttek a magyar egyetemeinkre tanulni, de soha nem ártottak senkinek. A kubai s...
Háromszázötven határsértőt fogtak el a hétvégén

Háromszázötven határsértőt fogtak el a hétvégén

Háromszázötven határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pé...
Amikor valaki nem tanulja a táncot, hanem a vérében van- videó

Amikor valaki nem tanulja a táncot, hanem a vérében van- videó

A felvétel, amit Kubában készítettek, egy olyan kisfiút mutat be, akinek a vérében van a pörgés és a tánc iránti szeretet. Camaguey-ban került megrendezésre a Rumbateate Fesztivál. A többi táncosn...
Kubai ellenzéki vezetővel tárgyalt Orbán Viktor

Kubai ellenzéki vezetővel tárgyalt Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök meghívására Magyarországra látogatott Óscar Elías Biscet kubai emberi jogi aktivista, a kubai demokratikus ellenzék egyik legfontosabb kezdeményezése, az Emilia Projekt éle...