Éves szinten 5,2 százalékkal csökkent az első kéthavi román külkereskedelmimérleg-hiány

Éves szinten 5,2 százalékkal csökkent Románia kéthavi külkereskedelmi mérleghiánya - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Februárban csökkent a német áruexport és a külkereskedelmi többlet

Az export vártnál nagyobb csökkenése mellett négy hónapja a legkisebb áruforgalmi külkereskedelmi többlete alakult ki Németországnak februárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján.

KSH: februárban 1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Februárban az export euróban számított értéke 2,4, az importé 12 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.

KSH: Januárban 583 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Januárban 583 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, decemberhez képest az export kiigazított volumene 1,9, az importé 12 százalékkal csökkent - jelentette kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az euróövezet többlettel zárta külkereskedelmét januárban

Januárban többlettel zárta külkereskedelmét az euróövezet az egy évvel korábbi deficittel szemben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett adataiból.

Agrárminisztérium: jelentősen nőtt Magyarország agrár-külkereskedelme tavaly

Tavaly az agrárexport értéke elérte a 13,4 milliárd eurót, ezzel 3,5 milliárd euróval többet értékesített Magyarország a külpiacokon, mint amennyit importált.

A vártnál jelentősebben nőtt a német export és az import januárban

Az elemzők által becsültnél nagyobb mértékben nőtt Németország kivitele és behozatala januárban és a külkereskedelmi mérlegben is a vártnál jelentősebb többlet alakult ki a német statisztikai hivatal honlapjára szerdán feltöltött adatok szerint.

KSH: 2,6 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a tavalyi negyedik negyedévben

2023 negyedik negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 5,8, importja 0,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

KSH: decemberben 271 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, novemberhez képest az export kiigazított volumene 1,5, az importé 14 százalékkal nőtt

2023. decemberben a kivitel volumene 8,4, a behozatalé 0,8 százalékkal csökkent a megelőző év azonos időszakihoz viszonyítva.

Kína visszautasítja azt az amerikai jelentést, amely szerint nem járul hozzá a világkereskedelemi rendszerhez

Peking hétfőn elutasította azt az amerikai kormányzati jelentést, amely tagadja Kína érdemi hozzájárulását a multilaterális kereskedelmi rendszerhez és a világgazdasághoz annak ellenére, hogy már két évtizeddel ezelőtt csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO).

Vártnál jobban csökkent a német export és az import decemberben

Az elemzők által becsültnél nagyobb mértékben csökkent Németország kivitele és behozatala decemberben, a külkereskedelmi mérlegben a vártnál jelentősebb többlet alakult ki a német statisztikai hivatal honlapjára hétfőn fölkerült adatok szerint.

KSH: 188 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 20, az importoldalon 7,6 százalékkal csökkent

2023. decemberben az export euróban számított értéke 7,8, az importé 8,6 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.