PM: a kormány csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot

A kedvezőtlen külső gazdasági hatások nagy nyomást gyakorolnak a költségvetésre is.

PM: a kormány fokozatosan csökkenti a költségvetési hiányt

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

Nyolcvan százalékkal nőtt a GDP-arányos román költségvetési hiány januárban

Nyolcvan százalékkal haladta meg a román GDP-arányos költségvetési hiány az egy évvel korábbit januárban - írta az Agerpres kedden.

Hét év alatt csökkentheti Románia 3 százalékra a költségvetési hiányt

Hét évre lehet szüksége Romániának ahhoz, hogy 3 százalékra csökkentse a költségvetési hiányt - nyilatkozta kedden Marcel Bolos pénzügyminiszter.

Román pénzügyminiszter: az első nyolc hónapban a GDP 2,66 százalékára emelkedett Romániában a költségvetési hiány

A román pénzügyminiszter szerint jogosak a román államháztartási hiánnyal kapcsolatos brüsszeli aggályok, a költségvetési törvényben ugyanis 4,4 százalékos GDP-arányos hiánnyal számoltak, de a deficit már májusban 2,33 százalékos volt, augusztus végére pedig elérte a GDP 2,66 százalékát.

A román kormány a bankok, nagyvállalatok és kisvállalkozók adóterheinek növelésével mérsékelné a költségvetési hiányt

Közvitára bocsátotta a román kormány kedden a költségvetési hiány csökkentése érdekében bevezetendő adóügyi intézkedések tervezetét.megszüntetné több ágazat adókedvezményeit.

Elemző: a vártnál érdemben kedvezőbb lett a tavalyi költségvetési hiány

A 2021-es költségvetési hiány és az év végi GDP-arányos államadósság ráta is érdemben kedvezőbb lett a vártnál - közölte a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. elemzője a legfrissebb statisztikai adatokról az MTI-vel pénteken.

A szlovák parlament rekordmértékű költségvetési hiányt hagyott jóvá 2021-re

Jóváhagyta szerdán a szlovák parlament az ország jövő évi költségvetését, amely rekordmértékű, 7,41 százalékos GDP arányos hiánycélt és mintegy 15 százalékpontos GDP arányos államadósság-növekedést vetít előre az idénre eredetileg tervezetthez képest.

PM: októberben 333,9 milliárd forinttal nőtt a költségvetési hiány

Októberben az államháztarás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszer 333,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami 62,1 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál.

PM: az éves előirányzat 76,7 százaléka a tizenegy havi költségvetési hiány

Novemberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 190,9 milliárd forint volt, az év első tizenegy hónapjában ezzel 766,3 milliárd forintot tett ki a deficit, ami az éves előirányzat 76,7 százaléka - közölte hétfőn a Pénzügyminisztérium az MTI-vel.

Csökkent a költségvetési hiány és a GDP-arányos államadósság az EU-ban és az euróövezetben is

Csökkent a költségvetési hiány és az államadósság abszolút értéke, valamint a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya is tavaly az Európai Unióban és az euróövezetben.

KSH: 2,0 százalékos volt a GDP-arányos költségvetési hiány 2017-ben

A kormányzati szektor 2017. évi hiánya az előzetes adatok szerint 746,3 milliárd forint, a GDP 2,0 százaléka volt, az előző évihez képest 156,9 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,3 százalékponttal romlott - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).