Vádat emeltek Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő ellen

Közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltek Szabó Bálint (független), letartóztatásban lévő szegedi önkormányzati képviselő ellen - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.

Közterület-felügyelőt ütött el és több méteren keresztül a motorháztetőn vitt magával egy férfi

Elütötte, majd 50 méteren keresztül a motorháztatőn vitte magával a vele szemben intézkedő közterület-felügyelőt egy a járművezetéstől eltiltott 22 éves fiatalember - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.

Indítványozták a rendőröket útról leszorító szír állampolgár letartóztatását

Hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt indítványozta a rendőröket útról leszorító szír állampolgár letartóztatását a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Forgalommal szemben hajtott egy román nő az M0-son, rendőrök állították meg

Elfogtak és őrizetbe vettek egy 36 éves román nőt, aki gépkocsijával forgalommal szemben haladt kedd hajnalban az M0-s autóúton - közölte a rendőrség a honlapján.

Taxival menekült a rendőrök elől, három évre elítélték

Nem jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek több rendbeli közúti veszélyeztetés bűntette, illetve rongálás vétsége miatt egy férfit, aki igazoltatás elől menekülve több autót megrongált és gyalogosok életét is veszélyeztette a fővárosban.
Súlyos közúti veszélyeztetést követett el az öreg sofőr! – videó

Súlyos közúti veszélyeztetést követett el az öreg sofőr! – videó

Az úton elszabadult volna a pokol, ha nem szól a BMW-s az idős embernek.

Közúti veszélyeztetés miatt vádat emeltek egy Sopron környéki férfi ellen

Tizenegy rendbeli közúti veszélyeztetés miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy Sopron környéki férfi ellen, aki autójával nagy sebességgel a menetirányal szembeni oldalra áttérve megállásra, lehúzódásra kényszerítette a szemből érkezőket.
Száguldozó német férfi ellen emelt vádat a pécsi ügyészség

Száguldozó német férfi ellen emelt vádat a pécsi ügyészség

Hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt vádat emelt a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy 74 éves német férfi ellen, aki megpróbált a rendőrök elől az autójával elmenekülni -...
Börtön fenyegeti Jeddi Árpit? - videó

Börtön fenyegeti Jeddi Árpit? - videó

Már 4 millióan is látták azt a videót, ami miatt feljelentették Jeddi Árpád Leventét, akinek konfliktusa volt Calaisnál az illegális bevándorlókkal. Sokan ismerjük a felvételt, amin azt láthatjuk, ho...
A kanapé állította meg a házba becsapódó autót - fotók

A kanapé állította meg a házba becsapódó autót - fotók

Sokkoló újévi meglepetésben volt része egy háztulajdonosnak Carrolwoodban. Éppen a kanapéján üldögélt, amikor egy autó csapódott be a nappalijába. Szerencséjére csak könnyebben sérült meg a furcsa ba...