NGM: német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

A Nemzetgazdasági Minisztérium delegációja németországi látogatásának keretében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter személyesen tárgyalt Robert Habeck gazdasági és klímaügyi miniszterrel, valamint a hétfőn Florian Toncar pénzügyminisztériumi parlamenti államtitkárral.

Nagy Márton: Magyarország továbbra is a kínai befektetők első számú célpontja szeretne lenni a régióban

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mondott a világ egyik legnagyobb rendezvényén, a hatodik Kínai Nemzetközi Import Expo keretében, Sanghajban.

Nagy Márton megbeszélést folytatott Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn hivatalában fogadta Mustafa Varank török ipari és technológiai minisztert - a találkozóról a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményben tájékoztatta az MTI-t.

KKM: különböző eszközökkel segítik a magyar exportáló vállalatok külpiaci tevékenységét

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) különböző eszközökkel segíti a magyar exportáló vállalatok külpiaci tevékenységét - hangsúlyozta Bihari Katalin, a KKM külgazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára.

Gazdasági ötletversenyt hirdetett a Pénzcsinálók gazdasági portál és az OTP Bank Románia

Erdély Pitch címen egyetemi hallgatók számára hirdetett innovatív ötletversenyt a Pénzcsinálók gazdasági portál az OTP Bank Románia és az OTP Consulting Románia.

Szijjártó: Magyarország és Horvátország szoros egymásra utaltságban él

Magyarország és Horvátország szoros egymásra utaltságban él, a felek között meglévő jó együttműködésből mindkét nemzet profitálni tud - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, miután horvát kollégáját, Gordan Grlic-Radmant fogadta Budapesten.

A romániai vállalatok háromnegyedét meglopják alkalmazottaik

A romániai vállalatok több mint háromnegyedét meglopják, megkárosítják alkalmazottaik - erre derített fényt egy hétfőn közzétett elemzés.

Szijjártó: Európa leggyorsabb gazdasági újraindítását fogjuk véghezvinni

A gyors oltási programnak köszönhetően Magyarországon sikerült letörni a világjárvány harmadik hullámát, így fel tudtuk oldani a szigorú korlátozó intézkedéseket és újra tudtuk nyitni az országot.

Kazahsztánban is külképviseleti irodát nyitott az EXIM

A Magyarország és Kazahsztán közötti kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok elősegítésében, építésében egyre fontosabb szerepet játszik az EXIM-nél rendelkezésre álló 170 millió dolláros országlimit.

KKM: 38 cég részesült külpiacra jutási támogatásban

Harmincnyolc magyar vállalat vehetett át külpiacra jutási támogatásról szóló oklevelet a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkárától szerdán Budapesten.

Szijjártó: történelmi gázvásárlási megállapodás született a Shellel

Történelmi, hosszú távú gázvásárlási megállapodás született a Shellel, lekötötték a visszagázosításhoz szükséges kapacitásokat, ezzel mindkét feltétel teljesült a cseppfolyósított gáz (LNG) érkezéséhez a krk-i LNG terminálról.

KKM-államtitkár: a térségen belüli kapcsolatok erősítik a külgazdaságot

A térség országai közötti kapcsolatok javításával erősödhet a magyar külgazdaság és mérséklődhet külkereskedelmi kitettsége - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) külgazdasági évnyitóján.