Tavaly is alacsony volt a francia múzeumok látogatottsága

A koronavírus-járvány miatti lezárások és a külföldi turisták elmaradása következtében tavaly is jóval alacsonyabb volt a legjelentősebb francia múzeumok látogatottsága, mint a járvány kezdetét megelőző évben, 2019-ben, de 2020-hoz képest valamelyest javult a helyzet.

Utolsó napjához érkezik a világkiállítás

Csütörtök este 19 órakor bezárja kapuit az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás központi rendezvénye a Hungexpón, szerdán közel 40 ezren látogattak el a világkiállítás központi helyszínére, ezzel az itteni látogatottság már meghaladja az 581 ezret.

Programözön a világkiállításon

Hétfőn, a világkiállítás tizenhetedik napján több mint 35 ezren látogattak el a Hungexpóra, és ezzel a központi helyszín látogatottsága már meghaladja az 508 ezret, az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló rendezvénysorozat résztvevőinek száma már 1 millió 300 ezer felett jár.

Megkezdődik az utolsó hét a világkiállításon

Vasárnap közel 45 ezren látogattak ki a Hungexpóra, és ezzel a világkiállítás központi helyszínének látogatottsága már átlépte a 472 ezret.

Az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló programsorozaton már több mint 995 ezren vettek részt

Kedden több mint 17 ezren látogattak el a világkiállításra, ezzel a központi helyszín, a megújult Hungexpo látogatottsága már átlépte a 263 ezret, az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló programsorozaton már több mint 995 ezren vettek részt.
Tavasz óta megduplázta látogatószámát a közmédia online portfoliója

Tavasz óta megduplázta látogatószámát a közmédia online portfoliója

A harmadik negyedévben közel kétszer annyian keresték fel a közmédia online portfólióját, mint a tavaszi időszakban - áll a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtöki közleményé...
Százezren látták eddig A fáraók Egyiptoma című szegedi kiállítást

Százezren látták eddig A fáraók Egyiptoma című szegedi kiállítást

Százezren látták eddig A fáraók Egyiptoma című szegedi kiállítást, a Móra múzeum történetének legsikeresebb tárlata még egy hónapig tekinthető meg. A tárlat százezredik látogatóját, a fővárosbó...
Sajtónyilatkozat buktatott le egy somogyi vállalkozást

Sajtónyilatkozat buktatott le egy somogyi vállalkozást

Egy sajtónyilatkozata buktatta le azt a turisztikai nevezetességet is üzemeltetető Somogy megyei kft.-t, amelynek illetékese arról számolt be egy napilapnak, hogy kiemelkedő látogatottságot értek el, ...
Látogatottsági rekordot hozott a debreceni Campus Fesztivál

Látogatottsági rekordot hozott a debreceni Campus Fesztivál

Rekord létszámú, hatvanezernél is több vendéget fogadott a vasárnap hajnalban zárult Campus Fesztivál Debrecenben - közölte a rendezvény sajtófőnöke az MTI-vel. Bakó Csaba értékelése szerint ezzel ...
Az interneten a pornó dominál

Az interneten a pornó dominál

Megdöbbentő eredményről számolt be az egyik legújabb felmérés. A netes pornóoldalakat havonta többen látogatják, mint a Netflixet, az Amazont és a Twittert együttvéve! Azt eddig is tudni lehetett, ...
A Louvre 2012 legnépszerűbb múzeuma

A Louvre 2012 legnépszerűbb múzeuma

A párizsi Louvre múzeum végzett az első helyen a 2012-es év múzeum látogatottsági listáján: a felmérés adatai alapján 9,7 millió látogatója volt tavaly a francia intézménynek. A New York-i Metropolita...
A Sziget Fesztivál látogatottsága, 1993-2011

A Sziget Fesztivál látogatottsága, 1993-2011

A látogatók száma, ezer fő 1993-2011. MTI...