Jogerősen elítéltek egy saját egyházközségét is megkárosító korábbi lelkészt

Jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy korábbi lelkészt, aki társai közreműködésével több tízmillió forint kárt okozott a központi költségvetésnek és saját egyházközségének - tájékoztatta a bíróság csütörtökön az MTI-t.

Tőkés László: 1989-ben nem volt már hova hátrálni

Tőkés László szerint 1989-ben olyan erős volt már a kommunista diktatúra nyomása, hogy nem volt hova hátrálni.
Saját életét is megmentette a lelkész, aki veséjét adta egy szinte ismeretlen férfinek

Saját életét is megmentette a lelkész, aki veséjét adta egy szinte ismeretlen férfinek

Egy lelkész és egy férfi véletlenszerű találkozása csodálatos fordulatot hozott mindkettőjük életében.
A vasárnapi boltzár/nyitva tartás dilemmájának kérdése közepén hívják a népet egy templomba

A vasárnapi boltzár/nyitva tartás dilemmájának kérdése közepén hívják a népet egy templomba

Ha valaki ezt mondta volna, hogy ilyen létezik, nem hisszük el. Pedig igaz. Egy ózdi templom lelkipásztora egyszerű nyomatékot adott a vasárnapi boltzár/nyitva tartás dilemmájának. Egy ózdi görög-kat...
Bogárdi Szabó István református püspök karácsonyi istentisztelete

Bogárdi Szabó István református püspök karácsonyi istentisztelete

Bogárdi Szabó István református püspök karácsonyi istentisztelete.Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igét hirdet a karácsonyi istentiszteleten a ...
Balog: emberi kapcsolatok nélkül nincs valódi összeköttetés két ország között

Balog: emberi kapcsolatok nélkül nincs valódi összeköttetés két ország között

Emberi kapcsolatok nélkül nincs valódi összeköttetés két ország között, és nem működik a gazdaság és az üzleti élet sem – mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.Balog Zoltán a Sv...
Új kihívás – 21 nap panasz nélkül

Új kihívás – 21 nap panasz nélkül

Karkötő emlékeztet rá, hogy három hétig senki sem panaszkodhat, semmilyen témában.A magyar emberek hajalmosak arra, hogy mindenben a rosszat lássák, ami egyáltalán nem tesz jót a közérzetnek, hiszen a...
Prédikáció közben hívta magához az Úr a lelkészt  - videó

Prédikáció közben hívta magához az Úr a lelkészt - videó

Döbbenetes dolog történt New Orleans-i templomban, ahol az 56 éves lelkész a hívek előtt prédikáció közben holtan esett össze. Kenneth Green teljesen egészséges volt, három gyermek édesapja, senki se...
Megjósolta az elnök halálát

Megjósolta az elnök halálát

A nigériai lelkész próféciái kivétel nélkül bekövetkeznek.TB Joshua nigériai lelkészként tengeti az életét, de másodállásban olyan próféciákat ír, amelyek egytől egyig bekövetkeznek. Legutóbb Robert M...
Dühöng a pap, mert pornót forgattak a templomában

Dühöng a pap, mert pornót forgattak a templomában

A lelkész nem tudta, hogy mit művel a gyülekezete egyik 24 éves férfitagja Isten házában.Tombolt dühében a felső-ausztriai Hörsching papja, amikor egy névtelen bejelentő elmondta, hogy a templomban fe...
A legszívdöglesztőbb lelkész - Rich Wilkerson Jr.

A legszívdöglesztőbb lelkész - Rich Wilkerson Jr.

Kim Kardashian és Kanye West életét adta össze a 30 éves pap, aki miatt biztos, hogy sokkal több nő járna templomba.Összeházasodott Kim Kardashian és Kanye West a múlt szombaton. A sztárpár az olaszor...
A paptól vár gyereket a 14 éves lány

A paptól vár gyereket a 14 éves lány

Gonosz szellemek szállták meg anyát és lányát, ezért meg akarták tisztíttatni a lelküket Sam atyával, aki mind a kettőjüket teherbe ejtette. Nyomtalanul eltűnt Sam lelkész, aki a nigériai Delta állam...