A lengyel ügyészség Brüsszelhez fordul a jogállamiság megsértése miatt

Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság (EB) elnökéhez, valamint az Európai Parlament képviselőihez fordulnak a lengyel ügyészség (Prokuratura Krajowa) vezetői a kormányváltás óta történt lengyelországi jogsértések miatt - olvasható a varsói intézmény honlapján hétfőn közzétett közleményben.

A lengyel ügyészség vádat emelt Lech Walesa ellen az ügynökmúltját érintő hamis tanúzás miatt

Ügynökmúltját érintő, 2016-ban tett és hamisnak vélt tanúvallomása miatt vádat emeltek Lech Walesa, a Szolidaritás független szakszervezet egyik alapítója, Nobel-díjas munkásvezér, későbbi lengyel államfő ellen.

A lengyel ügyészség vizsgálja a varsói emlékművekre kifüggesztett LMBT-zászlók eseteit

A lengyel ügyészség vizsgálja a varsói emlékművekre kifüggesztett LMBT-zászlók eseteit, az eljárás a vallási érzelmek megsértésén, valamint emlékművek megbecstelenítésén alapul - közölték csütörtökön az illetékes hatóságok.

Letartóztatták a gdanski zsinagóga ablakát kitörő férfit

Három hónapos előzetes letartóztatásba került az a férfit, aki múlt héten kitörte a gdanski zsinagóga ablakát - közölte hétfőn a lengyel ügyészség.

Huszonkét embert vádolt meg embercsempészet miatt a lengyel ügyészség

Két bűnbanda csecsen vezetőit, valamint az őket segítő lengyel sofőröket, összesen huszonkét embert vádolt meg a lengyel ügyészség a nyugat-európai országokba irányuló embercsempészetben való részvétellel.
Előzetes letartóztatásba helyezik a lengyel Putyin-barát párt őrizetbe vett vezetőjét

Előzetes letartóztatásba helyezik a lengyel Putyin-barát párt őrizetbe vett vezetőjét

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A lengyel ügyészség kérelmezni fogja Mateusz Piskorski, a lengyel parlamenten kívüli, Putyin-barát Változás (Zmiana) párt őrizetbe vett, kémkedéssel gyanú...