Minden eddigi rekordot megdöntöttek a magyar turisták Horvátországban

A 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban tavaly a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata - tájékoztatta szerdán a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete az MTI-t.

Veneto tartomány kormányzója: teljes biztonságban várják a magyar turistákat

Az oltási igazolással rendelkező magyarok bármilyen más előírás nélkül nyaralhatnak a venetói tengerpartokon, de teljes biztonságban fogadják a még oltás nélküli turistákat is.

A magyarok több mint 60 százaléka tervez nyaralást az idén

Az idén a magyarok 62 százaléka tervez nyaralást, a legtöbben (35 százalék) július második, valamint augusztus első felében (22 százalék), miközben 11 százalék azok aránya, akik sosem utaznak el kikapcsolódni egy kutatás szerint.

Nyolc óra alatt mentettek ki két magyar turistát a Fogarasi-havasokban

Nyolc órát tartott két magyarországi túrázó éjszakai kimentése a Fogarasi-havasok egy veszélyes részéről - közölte kedd reggel a Mediafax hírügynökség a Salvamont hegyimentő-szolgálat Szeben megyei vezetőjére hivatkozva.

Magyarország ungvári főkonzulátusa: magyar turisták október 28-án ne látogassák a vereckei honfoglalási emlékművet!

Magyarország ungvári főkonzulátusa a honlapján arra kéri a Kárpátaljára látogató magyarországi turistákat, hogy október 28-án, vasárnap tartózkodjanak a Vereckei-hágónál lévő magyar honfoglalási emlékmű felkeresésétől, mert a térségben ukrán nacionalisták tartanak megemlékezést.

Az év elején is jelentősen nőtt a Horvátországba látogató magyarok száma

Az év első három hónapjában jelentősen nőtt Horvátországban a magyar turisták száma, a bővülés közel 50 százalékos - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője kedden az MTI-t.

MUISZ-közgyűlés: jelentősen nőhet a Marokkóba látogató magyar turisták lszáma idén

Jelentősen nőhet a Marokkóba látogató magyar turisták száma az idén, és az év végén új közvetlen repülőjárat indulhat - hangzott el a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) éves közgyűlésén szombaton, Marrákesben.

Tavaly 45 milliárd forinttal többet költöttek a magyarok utazásra, mint négy évvel korábban

Egyre többet költenek a magyarok turisztikai célú, többnapos belföldi utazásokra.

A magyarok több mint fele tervez utazást nyáron

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) legfrissebb kutatása szerint a magyar háztartások több mint fele, 51 százaléka tervez főszezoni utazást, míg 2012-ben a megkérdezett háztartásoknak még csupán a 36 százaléka tervezte ezt - mondta Bánhegyi Zsófia.

Szakértő: Horvátország és Görögország továbbra is népszerű úti célja a magyaroknak

Horvátország továbbra is népszerű úti célja a magyaroknak nyáron, és Görögország iránt is átlagot meghaladó az érdeklődés - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az M1 aktuális csatornán szombaton.
Magyar turisták miatt háborodott fel Olaszország

Magyar turisták miatt háborodott fel Olaszország

Felbecsülhetetlen értékű romokon pózolt hat fiatal Pompejiben.Hatalmas felháborodást keltett Olaszországban néhány magyar turista, akik pompeji ókori bazilika romjaira felkapaszkodva pózoltak, majd le...
Egyiptomi fordulat - MUISZ: biztonságban vannak az Egyiptomban nyaraló magyar turisták

Egyiptomi fordulat - MUISZ: biztonságban vannak az Egyiptomban nyaraló magyar turisták

Biztonságban vannak az Egyiptomban nyaraló magyar turisták, az üdülőhelyeken nyugalom van, az ellátásukkal nincs gond - mondta az MTI-nek a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ...