A mezőny második felében a magyarok a női döntőben Los Angelesben

Legjobb magyarként Varga Eszter 24. helyen végzett a nők versenyében az öttusázók idei első, Los Angeles-i világkupa-fordulóján. Kovács Sarolta 32., Alekszejev Tamara pedig 33. lett.

Nézőpont: minden szomszédos országgal szimpatizálnak a magyarok

Minden, Magyarországgal szomszédos ország esetében többen vannak azok, akik jónak ítélik államközi kapcsolatainkat, ez egy év alatt érdemi javulást jelent - derül ki a Nézőpont Intézet által készített közvélemény-kutatásból.

Fidesz: egyre nagyobb jövedelemből gazdálkodnak a magyarok

A magyar emberek egyre jobban élnek, egyre több pénzt tudnak elkölteni, egyre nagyobb jövedelemből gazdálkodnak - így kommentálta Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatait a kiskereskedelmi forgalom bővüléséről.

Erős csapattal utaznak Tallinnba a magyarok

Legerősebb felállásában, a visszatérő Babos Tímeával utazik a magyar női teniszválogatott a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának februári tornájára Tallinnba.

Nyugdíj mellett is dolgozik majd a magyarok többsége

Egyre többen számítanak munkás nyugdíjas évekre, a magyarok 69 százaléka gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog a tavalyi 61 százalék után - derült ki a K&H Biztosító éves reprezentatív felméréséből.
Megvan, miért hal meg annyi magyar daganatos beteg!

Megvan, miért hal meg annyi magyar daganatos beteg!

Magyarországon később diagnosztizálják a daganatos betegségeket, mint az EU más országaiban!

Átlagosan 40 ezer forintot költenek a magyarok karácsonyra

A karácsonyi kiadásokra szánt összeg átlagosan 40 ezer forint az idén, a lakosság fele 25 ezer forintnál kevesebbet költ el karácsonykor - derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból, amelyet az NRC piackutató készített.

Hatodikként végeztek a magyarok

A hatodik helyen fejezte be a magyar férfi kardvívó-válogatott a győri csapat világkupa-versenyt.

1956 - Egykor mind idegenek voltunk - Magyarok Kallos Bea fotóin

Magyarországot 1956-ban elhagyni kényszerülő, jelenleg Brüsszelben, Göteborgban, Párizsban és Londonban élő emigránsokat mutat be Kallos Bea Egykor mind idegenek voltunk című portrésorozata, melyről az MTVA/MTI fotóriportete december 8-án a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház Napfényműtermében t
Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Feltételezhetően egy albán pékséget zárt be a NÉBIH egy budapesti péküzemben.

A címvédő spanyolokkal egy csoportban a magyarok

A címvédő spanyolokkal is találkozik a kolozsvári csoportban a magyar férfi kosárlabda-válogatott a jövő évi Európa-bajnokságon.
Valahol a világon létezik még egy Budapest

Valahol a világon létezik még egy Budapest

Túl az Óperencián, az álmok országában létezik egy másik Budapest, ami nem mese, hanem valóság.