A Párbeszéd kezdeményezi a "hatnapos" munkahetek megszüntetését

A Párbeszéd törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy ne legyen több "hatnapos" munkahét, a pihenőnapokat ne kelljen ledolgozni, a hosszú hétvégék minden napja legyen valódi munkaszüneti nap.

MSZP: szüntessék meg a kormánytagok VIP egészségügyi ellátását!

Az MSZP továbbra is sürgeti a kormánytagok VIP egészségügyi ellátásának megszüntetését.

A letelepedésikötvény-program megszüntetését ígéri a DK

A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy ha kormányra kerül, már másnap megszüntetik a letelepedésikötvény-programot.

Megszüntetik a bárokban és kávézókban kialakított dohányzó helyiségeket Hollandiában

Meg kell szüntetni a bárokban és kávézókban kialakított dohányzó helyiségeket Hollandiában - mondta ki szerdai ítéletében a hágai fellebbviteli bíróság.

Jobbik: a kormánypárt megszüntette a társadalmi párbeszédet

A Jobbik szerint a kormánypárt az elmúlt hat évben állami szintre emelte a korrupciót, semmibe veszi az emberek véleményét, mindent erőből, diktatórikus módszerekkel akar megoldani, és megszüntette a társadalmi párbeszédet.
Lengyel lap: megszüntették a menekültek Lengyelországba való átirányítását

Lengyel lap: megszüntették a menekültek Lengyelországba való átirányítását

Megszüntették az olasz és a görög táborokban tartózkodó menekültek kvótarendszer szerinti átirányítását Lengyelországba - írta a Rzeczpospolita lengyel napilap hétfőn. Lengyelország - amelynek előz...
VSZ: a kormány megszüntetheti a szombati készenléti munkáért járó pótlékot

VSZ: a kormány megszüntetheti a szombati készenléti munkáért járó pótlékot

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint a kormány hamarosan tárgyalhat a Munka törvénykönyve módosításának tervezetéről, amelynek egyik pontja megszűntetné a szombati készenléti munkáért járó pótléko...
Az Együtt szerint meg kell szüntetni a Kliket

Az Együtt szerint meg kell szüntetni a Kliket

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) létszáma nagyobb mint az 1980-as években a Magyar Néphadseregé volt, de ugyanúgy nincs értelme a fenntartásának, ezért meg kell szüntetni - jelentette k...
Együtt: elfogadhatatlan az agglomerációs járatok megszüntetése

Együtt: elfogadhatatlan az agglomerációs járatok megszüntetése

Az Együtt elfogadhatatlannak tartja, hogy Tarlós István február 17-vel "meg akarja szüntetni" az agglomerációs járatokat, az ellenzéki párt szerint a főpolgármesternek magának kellene a finanszírozáss...
Nyolcpárti javaslat a gyermekéhezés megszüntetéséért

Nyolcpárti javaslat a gyermekéhezés megszüntetéséért

Nyolc párt közös határozati javaslatot nyújtott be a gyermekéhezés megszüntetése érdekében pénteken az Országgyűlésben - tájékoztatta a Párbeszéd Magyarországért társelnöke pénteken az MTI-t.A javasla...
BÁH: 75 ezer menekültügyi eljárást kellett megszüntetni idén

BÁH: 75 ezer menekültügyi eljárást kellett megszüntetni idén

Pénteken fogja meghaladni a 75 ezret az idei megszüntetett menekültügyi eljárások száma, ezek 80-85 százalékát azért kell megszüntetni, mert a kérelmező ismeretlen helyre távozik időközben - közölte a...
FM: még 950 ezer hektáron kell megszüntetni az osztatlan közös tulajdont

FM: még 950 ezer hektáron kell megszüntetni az osztatlan közös tulajdont

Még mintegy 300 ezer kérelmező 57 500 földrészletén, összesen 950 ezer hektár szántóföldön kell megszüntetni az osztatlan közös tulajdont, májusban az érintett gazdák tájékoztató leveleket kapnak az e...