Kamatot emelt a japán jegybank

A japán jegybank, a Bank of Japan (BoJ) mínusz 0,10 százalékról 0,00 százalékra emelte az irányadó kamatot keddi monetáris politikai ülésén, ezzel a nyolc éve tartó negatívkamat-periódus végére tett pontot. A mostani volt az első japán kamatemelés 2007 óta.

Az MNB elutasítja a bankszövetség tiltakozását a kötelező tartalékráta emelésével szemben

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozottan visszautasítja a bankszövetség csütörtöki közleményét, amelyben az MNB kötelező tartalékrátával kapcsolatos intézkedéseit a bankszektor lakossági és vállalati hitelezési képességével köti össze.

Elemzők nem számítanak további monetáris szigorításra

Nem számítanak a monetáris politika további szigorítására az MTI-nek a keddi kamatdöntést követően nyilatkozó elemzők, akik szerint a várakozásoknak megfelelő volt a monetáris tanács keddi döntése, amellyel sem a 13 százalékos alapkamaton, sem a kamatfolyosón nem változtatott a testület.

Nagy Márton: fiskális dominancia látható a monetáris politika felett

Erős fiskális dominancia látható a monetáris politika felett a gazdaságban, aminek megvan a létjogosultsága, de csak átmeneti ideig, egy-két évig maradhat fenn - mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója.

MNB-alelnök: az MNB elkötelezett az euró sikeres és biztonságos magyarországi bevezetése mellett

Az MNB elkötelezett az euró sikeres és biztonságos magyarországi bevezetése mellett -mondta a Portfoliónak Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért felelős alelnöke.

Az EKB bemutatta az éghajlatváltozás elleni küzdelmet szolgáló cselekvési tervét

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa átfogó cselekvési tervet fogadott el, amely ambiciózus útvonaltervet vázol fel abból a célból, hogy az éghajlatváltozási megfontolásokat még jobban beépítsék a testület monetáris politikai keretébe.

A monetáris szigorítás lehetőségét vetette fel az MNB alelnöke

Az alapkamat emelésének lehetőségét már júniusban érdemes lesz mérlegelni, mondta a Reuters hírügynökségnek adott hétfői nyilatkozatában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

Az EKB nem változtatott az irányadó eurókamaton

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott csütörtöki monetáris politikai ülésén az irányadó eurókamaton.

Az MNB fenntartja a 0,75 százalékos egyhetes betéti kamatot

A monetáris tanács szeptemberi kamatdöntő ülése után harmadszor, csütörtökön is 0,75 százalékon, a jegybanki alapkamatnál 15 bázisponttal magasabb kamattal hirdette meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az egyhetes betéti tenderét.

Nem változtatott az irányadó eurókamaton az EKB

Nem változtatott csütörtöki monetáris politikai ülésén az irányadó eurókamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa.

Tovább lazította monetáris politikáját a japán jegybank

Tovább lazította monetáris politikáját a japán jegybank hétfőn, hogy hozzájáruljon a koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményeinek enyhítéséhez.

OTP: csökkenő bizonytalanság, emelkedő árak jöhetnek a pénz- és tőkepiacokon

A piacok által legfontosabbnak tartott politikai bizonytalanságok enyhülni látszanak, megmarad a nagy jegybankok laza monetáris politikája, így tovább folytatódhat az árak emelkedése a pénz- és tőkepiacokon az OTP Treasury szakértői összeállítása szerint.