A Magyar Szakszervezeti Szövetség a feketemunka visszaszorítását szorgalmazza

A Magyar Szakszervezeti Szövetség a feketemunka látványos visszaszorítását, a hatósági ellenőrzések számának növelését szorgalmazza, és szükségesnek tartja a szankcionálási rendszer felülvizsgálatát.

Spanyolországban tovább csökkent a munkanélküliség novemberben

Spanyolországban tovább csökkent a munkanélküliség: novemberben 1,1 százalékkal, 33 ezerrel mérséklődött az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium pénteken.

Sikeresen zárult a Komárom-Esztergom megyei foglalkoztatási paktum

Lezárult a Komárom-Esztergom megyei foglalkoztatási paktum második üteme, melyben az Európai Szociális Alapból, valamint hazai forrásból csaknem 700 millió forintos támogatással valósultak meg hátrányos helyzetű álláskeresők elhelyezkedését támogató programok.

TIM: fokozottan védik a dolgozó fiatalokat a munkaügyi szabályok

A 25 év alattiaknak idén bevezetett szja-mentesség miatt minden eddiginél inkább megéri a nyári szünetben munkát vállalniuk.

A bíróság szerint jogsértő elbocsátások történtek a tatabányai városházán

A Győri Törvényszék első fokon ötvenmillió forintot meghaladó összegű kártérítést ítélt meg a tatabányai városházáról elbocsátott köztisztviselőknek, akik munkaviszonyuk jogszerűtlennek vélt megszüntetése miatt perelték be a polgármesteri hivatalt.

Munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzésekhez negyven darab Suzuki Vitarát vásárolt a kormány

A munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzésekhez negyven Suzuki Vitarát vásárolt a kormány bruttó 254 millió forintért.

A hőségben betartandó munkavédelmi előírásokra hívja fel a figyelmet az ITM államtitkára

Fontos, hogy mindenki tisztában legyen a hőségben végzett munka veszélyeivel, valamint tegye meg a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében szükséges megelőző intézkedéseket is.

ITM: idén is fokozott ellenőrzések várhatók a munkaügyi hatóságtól

A munkaügyi hatóság kiemelt célja, hogy a rendelkezésre álló erőforrásaival minél hatékonyabban mozdítsa előre a gazdaság további fehérítését a munkaerőpiac területén.

Varga Mihály: január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum 210 600 forintra nő

Jövő év január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik, a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos - jelentette be Varga Mihály hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Január 1-vel újra ingyenesen érhető el a jogi segítségnyújtás a dél-alföldi régióban

A dél-alföldi régióban január 1-től újra ingyenesen elérhető a JOGpontok projektek jogsegély-szolgáltatása, amelyben munkajog, cégjog, társadalombiztosítási jog és adójog területen kérhető jogi segítség, információ - közölte az ÁFEOSZ-COOP Szövetség hétfőn az MTI-vel.

PM-államtitkár: a magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően emelkednek a bérek is

A magyar gazdaság egésze jól teljesít, alapvetően ennek köszönhető, hogy emelkednek a bérek is.

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Metro kelet-pesti áruházában

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a munkavállalók pénteken 8 és 10 óra között a Metro Kereskedelmi Kft. kelet-pesti áruházában, a beosztott dolgozók 90 százaléka beszüntette a munkát - közölte Kassai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke az MTI-vel.