Zsidó vallási vezetőket képző intézményt alapítanak Nagyváradon

Zsidó vallási vezetőket képző intézményt alapítanak Nagyváradon, ahol a legalább száz fős romániai zsidó közösségeknek képeznek előimádkozókat - írta kedden a Maszol.ro.

Több ezer gondozatlan sírt hantolhatnak ki Nagyváradon

Több ezer nem gondozott sírhelyet hantolhatnak ki és oszthatnak ki újra a következő években a nagyváradi Rulikowski temetőben - számolt be a Bihon.ro hírportál.

Október elején Gyula és Nagyvárad térségében várják az érdeklődőket

Október elsején Gyula-Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, másodikán pedig a határon túl, Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn, a "csodabogyós" erdőben várják a közönséget színes programokkal a Muzsikál az erdő című rendezvénysorozat programjain.

Nagyváradon leleplezték ifjabb Rimanóczy Kálmán építész egész alakos szobrát

Nagyváradon pénteken ünnepi ceremónia nélkül leleplezték ifjabb Rimanóczy Kálmán építésznek, a város több reprezentatív épülete tervezőjének az egész alakos szobrát - közölte az MTI-vel Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke.

Nagyváradon színházi fesztivállal, operaelőadással ünneplik a magyar kultúrát

A magyar kultúra hete elnevezésű rendezvénysorozatot tart a nagyváradi Szigligeti Színház, a programsorozat keretében színházfesztivál, operaelőadás lesz, Ady Endréről is megemlékeznek - közölte csütörtökön az erdélyi teátrum.

Nagyváradra és Bihardiószegre is ellátogat a debreceni virágkarnevál

Idén először Bihardiószegre is eljutnak a debreceni virágkarnevál virágjárművei, amelyek 13. alkalommal vonulnak fel a nemzeti ünnep utáni napon Nagyváradon is - írta pénteki számában a Bihari Napló napilap.

Debrecenből Nagyváradra, majd Bihardiószegre gurulnak a virágkocsik

Kulturális téren is egyre szorosabbá válik a magyar-román határ két oldalán elterülő térség, Hajdú-Bihar és Bihar megye, illetve Debrecen és Nagyvárad kapcsolata.

Szent László-napok Nagyváradon

Nagyvárad, 2018. június 18.

Arany János-szobrot avattak Nagyváradon

Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány Kuratóriumának elnöke (b) és Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora felavatja Arany János teljes alakos szobrát az egyetem kollégiumának udvarán az intézmény tanévzáró ünnepsége után Nagyváradon 2017. június 17-én.

A rendőrség megtalálta, de öngyilkos lett a nagyváradi lövöldözés gyanúsítottja

A román rendőrség szombat este azonosította a szerdai nagyváradi utcai lövöldözés gyanúsítottjának a tartózkodási helyét, amikor azonban el akarták fogni a férfit, kiugrott a negyedik emeleti nagyváradi lakás ablakán, és meghalt - közölte a Mediafax hírügynökség.

Sorozatbetörőket fogtak el magyar-román rendőri együttműködéssel

Magyarországon Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár Bereg megyében, Romániában pedig Nagyváradon követett el betöréses lopásokat az a bűnözői csoport, amelynek mind a hat tagját elfogták a magyar és a román rendőrség együttműködésével; a több évtizedes bűnözői múlttal bíró férfiak közül négyen előzetes
Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...