A Munkáspárt népszavazást szorgalmaz

A brit Munkáspárt vezetője szerint a következő miniszterelnöknek népszavazásra kell bocsátania bármiféle olyan megállapodást, amely a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzíti.

Lavrov: a volt amerikai külügyminiszter újabb népszavazást javasolt a Krím csatlakozásáról

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint egykori amerikai kollégája, John Kerry 2014-ben azt mondta neki, hogy az Egyesült Államok elismeri az akkori krími népszavazás eredményeinek hitelességét.

MSZP: május 26-a népszavazás lesz az uniós tagságról

A Fidesz a népakarattal szemben politizál - jelentette ki Tóth Bertalan MSZP-elnök pénteken Budapesten; párttársa, Ujhelyi István azt mondta, az európai parlamenti (EP-) választás, május 26-a népszavazás lesz Magyarország európai uniós tagságáról.

Két igazságügyi téma népszavazásra bocsátásához kérte ki Iohannis a román parlament véleményét

Népszavazással tiltatná meg a román államfő, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosítsa a büntetőjogot, Klaus Iohannis ahhoz is a meg akarja szerezni a választók hozzájárulását, hogy Romániában ne lehessen közkegyelemben vagy amnesztiában részesíteni a korrupciós bűncselekmények elkövetőit.

Az NVB nem hitelesítette Hadházy Ákos népszavazási kérdéseit

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén nem hitelesítette a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által benyújtott, a kormány kommunikációs tevékenységére, annak népszerűsítésére és a hirdetések tartalmára vonatkozó népszavazási kérdéseket.

Az utóbbi 27 év legfontosabb népszavazására készül Macedónia

Legutóbb huszonhét éve volt akkora tétje népszavazásnak Macedóniában, mint most.

Felmérés: két évvel a népszavazás után a britek kétharmada elégedetlen a kormánnyal

A brit választók kétharmada szerint a kormány rossz munkát végez a Brexit-tárgyalásokon, minimális relatív többségben vannak azok, akik most már rossz döntésnek tartják Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból.

Nem folytatják két népszavazás aláírásgyűjtését

A kezdeményezők úgy döntöttek, a parlamenti választás miatti moratórium lejárta után nem folytatják az aláírásgyűjtést a külföldről támogatott szervezetek átláthatósága, illetve a vagyonnyilatkozatok helytállósága ügyében kezdeményezett népszavazáshoz.

Kavicsbánya nyitásáról rendeznek népszavazást Madocsán

Kavicsbánya nyitásáról rendeznek népszavazást június 10-én a Tolna megyei Madocsán, amelynek határában a Bet-Bau Kft. tervez kavicsot kitermelni.

Lakásotthonokról rendeznek népszavazást vasárnap Tolnanémedin

Fogyatékkal élő embereknek épülő lakásotthonok telkeiről rendeznek népszavazást vasárnap Tolnanémedin.

Felmérés: egy évvel a kilépés előtt nincs jelentős fordulat a népszavazási döntés megítélésében

A legfrissebb felmérés szerint a brit közvélemény egy évvel Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése előtt továbbra is nagyjából egyenlő arányban megosztott annak megítélésében, hogy helyes vagy rossz döntés született-e.

Fidesz: csúsztatnak a baloldali pártok a 3-as metró akadálymentesítésével kapcsolatban

Mellébeszélnek és csúsztatnak a baloldali pártok a 3-as metró akadálymentesítésével kapcsolatban, az általuk kezdeményezett népszavazási kérdés pedig értelmetlen - közölte a Fidesz kedden az MTI-vel.