Gálakoncerttel ünnepli a népzene sokszínűségét szombaton a Müpa

Gálakoncerttel ünnepli a népzene sokszínűségét szombaton a Müpa, a programban fellép az Erdőfű Zenekar, a Cigány Hangok, a Zűrös Banda, a Napfonat, valamint a Bohemian Betyars és az idén 30 éves Parno Graszt.

Fonó-évzáró népzenei, dzsessz és világzenei különlegességekkel

Nép- és világzenei, valamint dzsesszkülönlegességekkel búcsúzik az óévtől a Fonó Budai Zeneház.

Határon túli hivatásos néptáncegyüttesek mutatkoznak be a Hagyományok Házában

Nyolc határon túli hivatásos néptáncegyüttes mutatkozik be Budapesten a Hagyományok Házában, ahol csütörtöktől négy napon keresztül koncert és táncház is várja az érdeklődőket.

Idén a pásztoroké a főszerep a Kecskeméti Népzenei Találkozón

Harmincadik alkalommal várják a szervezők a népzene iránt érdeklődő közönséget a Kecskeméti Népzenei Találkozón szeptember 17. és 20. között, amelynek középpontjába idén a pásztorok zenei kultúrájának bemutatása áll.

Borbély Mihály új dzsessz- és népzenei lemezen is szerepel

Grenadilla címmel modern hangzású dzsesszalbumot készített kvartettjével Borbély Mihály.

Idén a népzene kerül a középpontba a pécsi Zeneszüret fesztiválon

Mintegy ötven komolyzenei és ahhoz kapcsolódó kulturális programot kínál szeptember 5. és 7. között a Zeneszüret fesztivál Pécsen - hangzott el a fesztiválról tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Vasárnap éjfélig jelentkezhetnek a gyerekek a Fölszállott a páva tehetségkutatóra

Meghosszabbították a verseny jelentkezési határidejét, így még vasárnap éjfélig jelentkezhetnek a 6 és 14 év közötti gyerekek a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutatóra - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.

Különleges évaddal tér vissza a Fölszállott a páva

Különleges évaddal tér vissza a közmédia népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora, a Fölszállott a páva - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.

Tamburazenekarok találkozóját rendezik meg Bátán

Tamburazenekarok hatodik találkozóját rendezik meg szombaton a Tolna megyei Bátán, ahol tizenöt együttes lép színpadra, köztük a műfaj ismert hazai képviselői mellett ezúttal egy vajdasági együttes is bemutatkozik.

Irodalmi és népzenei hagyományokat tanítanak Tolna megyei falvakban

Irodalmi, népzenei és képzőművészeti hagyományok "visszatanításával" kezdődik közösségerősítő program nyolc, a Sióhoz közel fekvő, Tolna megyei településen.

Ötmilliárd forint jut idén a Csoóri Sándor-programra

A tavalyi 2,5 milliárd után idén 5 milliárd forintot szán a kormány a népi kultúra támogatását célzó Csoóri Sándor-programra.

Ismét megrendezik a Cinegemadár népdaléneklési és népzenei versenyt Tolnában

Több éves szünet után idén ismét megrendezik Tolna megyében a Cinegemadár népdaléneklési és népi hangszeres versenyt, amelyre több mint nyolcvan szólista és csoport jelentkezett.