Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen

Magyarországon először alkalmaztak onkológiai beteg gyerekeknél olyan műtéti eljárást, ahol a beavatkozást megelőzően egy VR-szemüvegen keresztül virtuálisan megjelenítették a daganatot és annak környezetét, ezzel pontos képet kapva a tumor elhelyezkedéséről és a környező erek állapotáról.

Nyolcszázmillió forint értékű eszközbeszerzés a nyíregyházi kórházban

Uniós forrás segítségével csaknem nyolcszázmillió forintot fordított onkológiai és kardiológiai eszközparkjának fejlesztésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház.

Innovációs hivatal: az onkológiai biobank nemzetközi projektekhez is csatlakozhat

A biobank kialakítása nemcsak országos eredmény, hanem "becsatolása" nemzetközi projektekbe is vonzóvá teszi az Országos Onkológiai Intézetet - hangsúlyozta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese hétfőn, az intézet projektzáró rendezvényén Budapesten.

Nyolcszázmillió forintos fejlesztést hajt végre a Békés Vármegyei Központi Kórház

A kardiológiai és az onkológiai ellátás színvonalát növeli az a két eszközbeszerzés, amelyre csaknem 800 millió forint uniós támogatást nyert el a Békés Vármegyei Központi Kórház - közölte az egészségügyi intézmény hétfőn az MTI-vel.

Letették az onkodiagnosztikai központ alapkövét az onkológiai intézetben

Letették a több mint 30 milliárd forintból megépülő onkodiagnosztikai központ alapkövét az Országos Onkológiai Intézet (OOI) területén pénteken.

Az Országos Onkológiai Intézetbe az elmúlt négy évben tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezett

Az Országos Onkológiai Intézetbe (OOI) az elmúlt négy évben tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezett - hangzott el az intézet keddi sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós: az onkológiai intézet a világon bárhol megállná a helyét

Az Országos Onkológiai Intézetet a világ bármely pontján megállná a helyét, kiemelkedően be tud illeszkedni a világ tudományos életébe - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, az intézet új mellkassebészeti műtőblokkjának átadóünnepségén.

DK: vissza kell vonni az onkológiai szűrővizsgálatok felfüggesztéséről szóló utasítást

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy azonnal vonják vissza a népegészségügyi célú, célzott, onkológiai szűrővizsgálatok felfüggesztéséről szóló miniszteri utasítást és folytassák a szűréseket.

Onkológiai társaság: digitálisan tették elérhetővé a legújabb daganatellenes eredményeket

Minden daganatos beteget kezelő orvos számára ingyenesen teszi elérhetővé digitális formában a legfrissebb kutatási eredményeket a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT).

Kutatók, szakpolitikusok és civilek közösen dolgoztak ki akciótervet a daganatos betegekért

Kutatók, szakpolitikai döntéshozók, karitatív és civil szervezetek közösen dolgoztak ki akciótervet azért, hogy javuljanak a daganatos betegek túlélési esélyei - olvasható az Országos Onkológiai Intézet és az Európai Onkológiai Akadémia közös közleményében, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.

Szakértő: kiemelt szerepet kap a rákkutatás az új uniós programban

Kiemelt szerepet kap a rákkutatás a jövőre induló, Európai horizont elnevezésű, új uniós kutatási és innovációs keretprogramban - közölte az Országos Onkológiai Intézet tudományos igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A rákellenes programok összehangolásában segít a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia

Az országok rákellenes programjainak összehangolásában és egy egységes onkológiai hálózat kialakításában segít a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia - mondta Mátrai Zoltán onkológus, az akadémia tagja pénteken az M1 aktuális csatornán.