Charles Leclerc szerződést hosszabbított a Ferrarival

A Forma-1-es Ferrari szerződést hosszabbított pilótájával, a monacói Charles Leclerc-rel.

Meghalt Chuck Yeager, az első "szuperszonikus" pilóta

Kilencvenhét éves korában meghalt Chuck Yeager, az amerikai légierő nyugállományú dandártábornoka, híres berepülőpilóta, akinek 1947-ben elsőként sikerült áttörnie a hanghatárt.

Kiss Norbert szerint harcban lesznek az első helyért

A kétszeres összetett győztes Kiss Norbert szerint új csapatával, a Révész Truck Racing Teammel is versenyben lesz majd az első helyért a kamion Európa-bajnokságon.

Szakértő: helyesen járt el a Budapesten túlsúlyt jelentő fapados járat pilótája

A lehetőségekhez mérten helyesen járt el a Ryanair fapados légitársaság pilótája azzal, hogy a túlsúly csökkentése érdekében az üzemanyag elfüstölése mellett döntött kedden - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró szerdán az M1 aktuális csatornán.

Lezuhant egy katonai helikopter Horvátországban, a pilóta meghalt

Lezuhant egy katonai helikopter a közép-dalmáciai Sibenikhez közeli Zlarin-sziget mellett, a balesetben legalább egy ember meghalt - tudatta a horvát védelmi minisztérium közleményében hétfőn.

A pilóta a villámcsapás ellenére normálisnak értékelte a Seremetyjevón szerencsétlenül járt gép helyzetét

Villámcsapás iktatta ki a Seremetyjevón május elején szerencsétlenül járt repülőgép automata pilótáját, és zavart okozott a kommunikációs rendszerben, ám a gép pilótája mégis normálisként kezelte a helyzetet.
Repülős kulisszatitkok egy pilóta lányától

Repülős kulisszatitkok egy pilóta lányától

Jillian Selzer elárulta, hogy nem kell félni a repülőgép állapota miatt, de azt is elmesélte, hogy mikor lehet jó áron repülőjegyhez jutni.

Rendőrség: a pilóta a helyszínen meghalt (2. rész)

A helyszínen életét vesztette annak a vitorlázó repülőgépnek a pilótája, amelyik szombaton, kora délután zuhant le Nyíregyházán - közölte a rendőrség a honlapján.
Rejtélyes körülmények között eltűnt hírességek

Rejtélyes körülmények között eltűnt hírességek

Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy mi történt Barbara Follett íróval, Amelia Earhart pilótával vagy Roald Amundsen norvég kutatóval.
Földönkívüli jármű zuhant le Japánban – videó

Földönkívüli jármű zuhant le Japánban – videó

A szemtanúk egy félelmetes zölden izzó meteoritot láttak, de a felvétel nagyítása után kiderült az igazság. A japán televízió tudósítása szerint 2016. október 31-én a szigetország felett elégő meteor...
Pilóták válasza az utasközönséget leginkább érdeklő kérdésekre

Pilóták válasza az utasközönséget leginkább érdeklő kérdésekre

Nyolc dolog, amit eddig elhallgattak előlünk.A világ egyik legbiztonságosabb közlekedési módja a repülés, még annak annak tudatában is, hogy mostanában többet hallani kényszerleszállást végrehajtó, es...
Így kell letenni egy repülőgépet, ha nem nyílnak ki a kerekek! – videó

Így kell letenni egy repülőgépet, ha nem nyílnak ki a kerekek! – videó

Gyakorlatilag a gép földnek csapódott. A pilóta lélekjelenlétének köszönhetően senkinek nem esett baja. Az Emirates légitársaság egyik utasszállítója földhöz csapódott, majd kigyulladt. A 275 utas kö...