Pap János a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje Békéscsabán

Pap János korábbi polgármestert indítja a DK, az MSZP és a Párbeszéd Békéscsabán polgármesternek - közölte a Demokratikus Koalíció közleményben pénteken.

Párbeszéd: ne járjanak juttatások a mandátumukat ki nem töltő államfőknek

A Párbeszéd törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek és petíciót is indít annak érdekében, hogy a mandátumukat ki nem töltő köztársasági elnökök ne kapják meg az őket egyébként életük végéig megillető juttatásokat - közölte keddi online sajtótájékoztatóján a párt szóvivője.

Párbeszéd: ne foglalkozhasson gyermekkel, aki nem tett feljelentést tudomására jutott pedofil bűncselekmény ügyében

A Párbeszéd a büntető törvénykönyv módosítását javasolja, hogy a bűnelkövetők mellett azok se foglalkozhassanak soha többé gyerekekkel, akiknek tudomásuk volt pedofil bűncselekményről, de nem tettek feljelentést - közölte pénteki online sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.

Párbeszéd: meg kell őrizni a vizes élőhelyeket

Meg kell őrizni a természeti értékeket, a vizes élőhelyeket - mondta pénteki, online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd elnökségi tagja.

Párbeszéd: került kínai pénz a kormányhoz az MVM-en keresztül?

Elképzelhető-e, hogy közvetetten kínai pénz kerül a magyar kormányhoz az MVM-en keresztül? - tette fel a kérdést keddi online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd uniós tanácsadója.

Emelné az egészségügyi dolgozók bérét a Párbeszéd

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a költségvetésben csoportosítsanak át százmilliárd forintot az egészségügyi szakdolgozók béremelésére.

Párbeszéd: kétkulacsosság jellemzi az LMP-t

A kétkulacsosság lett jellemző az LMP-re - jelentette ki hétfői, online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd szóvivője.

Egy nemzeti zöld minimum elfogadását javasolja a Párbeszéd

A Párbeszéd egy nemzeti zöld minimumról szóló politikai nyilatkozatot nyújt be a parlamentnek - közölték a párt társelnökei szerdai online sajtótájékoztatójukon.

Környezeti kármentesítési alapot hozna létre a Párbeszéd

A Párbeszéd - Zöldek a környezeti és ipari károk megelőzésének és elhárításának a jelenleginél sokkal szigorúbb szabályozását javasolja az Országgyűlésben, és elkülönített pénzügyi alapot hozna létre erre a célra.

Párbeszéd: november utolsó pénteke legyen zöld péntek!

A Párbeszéd kezdeményezi, hogy november utolsó pénteke legyen zöld péntek - mondta pénteki, online sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt társelnöke.

Párbeszéd: évről évre egyre többen veszítik életüket kihűlés miatt

Évről évre egyre többen veszítik életüket kihűlés miatt, a baleseti halálok közül a harmadik leggyakoribb a fagyhalál - mondta szerdai online sajtótájékoztatóján Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke.

A Párbeszéd kezdeményezi a termőföldvédelmi törvény módosítását

A Párbeszéd a termőföldvédelmi törvény módosításával akadályozná meg a zöldmezős területek beépítését - erről a párt társelnöke beszélt pénteki online sajtótájékoztatóján.