Lemondott a lengyel kormányfőhelyettesi posztról Jaroslaw Kaczynski, de pártelnökként marad

Lemondott a lengyel kormányfőhelyettesi posztról Jaroslaw Kaczynski, aki ezentúl csak a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) elnökeként akarja folytatni munkáját - ezt a politikus maga jelentette be kedd reggel közölt interjújában.

A pártelnök által kifogásolt jelöltet javasolt a PNL a bukaresti pénzügyminisztérium élére

Florin Citu román miniszterelnök javaslatára Dan Vilceanu közgazdászt, parlamenti képviselőt jelölte a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a bukaresti pénzügyminisztérium élére.

Erősödik az elégedetlenség a pártelnökkel a német CDU-ban

Erősödik az elégedetlenség Annegret Kramp-Karrenbauer elnökkel szemben a német Kereszténydemokrata Unióban (CDU), miután a párt sorozatban négy választáson veszített szavazókat - írta a keddi német sajtó.

A spanyol konzervatív Néppárt július végén választ új elnököt

A spanyol konzervatív Néppárt (PP) július 20-án és 21-én tartja rendkívüli tisztújító kongresszusát, amelyen új elnököt választ - jelentette be Mariano Rajoy távozó pártelnök hétfőn Madridban.

Decemberben döntenek a CSU-ban a pártelnöki és a bajor miniszterelnöki tisztségről

Decemberben döntenek a bajor Keresztényszociális Unióban (CSU) a pártelnöki és a bajor tartományi miniszterelnöki tisztségről - mondta a párt helyi parlamenti (Landtag-) frakciójának vezetője csütörtökön Münchenben a képviselőcsoport tanácskozása után.

Újraválasztották az elnöki tisztségbe Biró Zsoltot

Újraválasztotta Biró Zsoltot a pártelnöki tisztségbe a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának Szatmárnémetiben tartott tanácskozásán szombaton.
Újraválasztották pártelnöknek Orbán Viktort

Újraválasztották pártelnöknek Orbán Viktort

Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort a párt XXVI., tisztújító kongresszusán vasárnap. A budapesti Hungexpón tartott tanácskozáson a miniszterelnök az 1177 érvényes szavazatból 1174-et ...
MSZP-tisztújítás - Megválasztották Tóbiás Józsefet a párt elnökének

MSZP-tisztújítás - Megválasztották Tóbiás Józsefet a párt elnökének

Megválasztották Tóbiás Józsefet az MSZP elnökének. A pártelnöki posztért egyetlen jelöltként induló politikus 293 szavazatot kapott a szombati rendkívüli tisztújító kongresszuson Budapesten. Bejele...
Választás 2014 - Thürmer: újjá kell szervezni a magyar vasutat

Választás 2014 - Thürmer: újjá kell szervezni a magyar vasutat

A Munkáspárt szilárd meggyőződése, hogy a vasúti szállításé a jövő, ezért újjá kell szervezni a vasutat Magyarországon - jelentette ki a párt elnöke kampányzáró sajtótájékoztatóján, szombaton a Szabol...
Vonát választották meg a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének

Vonát választották meg a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének

Vona Gábor pártelnököt választották meg a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének szombaton Budapesten, a párt tizedik, ünnepi kongresszusán. Vona Gábor a megválasztása utáni sajtótájékoztatón azt mondta...
MSZP-kongresszus - Mesterházy: a szocialisták programja választ ad a válságra

MSZP-kongresszus - Mesterházy: a szocialisták programja választ ad a válságra

Az MSZP választási programja választ ad Magyarország égető társadalmi, gazdasági és demokratikus válságára - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták szombati budapesti kongresszusán. ...
A Parlamentben töltötte az éjszakát a DK öt politikusa

A Parlamentben töltötte az éjszakát a DK öt politikusa

Az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul a parlamenti ülésteremben éjszakázott öt, a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó független képviselő, akik kedd délután öt órától szerda reggel nyolc...