Idén is megrendezik az Elekiek Világtalálkozóját

A magyar, sváb, szlovák és román barátság jegyében rendezik meg augusztus 3. és 5. között a XIV. Elekiek Világtalálkozóját, amelyen koncertek, hagyományőrző programok és folklórbemutató is várja az érdeklődőket.
Színes otthon Bukarest mellett

Színes otthon Bukarest mellett

Romániában, Bukarest mellett egy régi falusi házat újított fel tulajdonosa és egyben tervezője, Alina Alexe.

Oroszországban ellopott nagy értékű gépkocsit akart Magyarországról Romániába vinni egy román állampolgár

Oroszországban ellopott nagy értékű terepjárót akart szombaton a Csengersima-Pete határátkelőn Romániába vinni egy román állampolgár - közölte honlapján vasárnap a román határrendészet.

Az igazságügyi minisztérium letett a büntetőjog módosításáról

Letett a román igazságügyi minisztérium arról, hogy a parlament elő terjesztendő törvénytervezettel kezdeményezze a büntetőjog módosítását - derült ki a tárca hétfői közleményéből, miközben Romániában csaknem egy hete százezrek tüntetnek amiatt, hogy a kormány sürgősségi rendelettel próbálta módosít

Jobbik: a román nagykövet adjon magyarázatot Basescu szavaira

A jobbikos Szávay István arra szólította fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy rendelje be a román nagykövetet, kérjen tőle magyarázatot és egyúttal a leghatározottabban tiltakozzon Traian Basescu volt román államfő azon kijelentése ellen, amelyik szerint "az igazai Románia
A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.
Kommunista Nicolae Ceaușescu villáját megnyitják a nagyközönség előtt - videó

Kommunista Nicolae Ceaușescu villáját megnyitják a nagyközönség előtt - videó

Karácsonykor elpusztított román bukott diktátor Primaverii (Tavasz nevű) palotáját nyitották meg az emberek előtt. Ebben a kuckóban lakott csaknem negyedszázadon át a kommunista diktátor, akit saját k...
Készülőben egy új Trianon Magyarország ellen?

Készülőben egy új Trianon Magyarország ellen?

Magyarországot Bogdan Diaconu szerint újra móresre kell tanítani területvesztéssel, mert a lecke nem volt elég! Magyarellenes törvénytervezeteitől híres román reagált egy interjúra, amelyet Vona Gábo...
Nagyváradon lebontották a magyar állami támogatással 2004-ben felépített Ady-központot

Nagyváradon lebontották a magyar állami támogatással 2004-ben felépített Ady-központot

Nagyváradon az elmúlt hetekben teljesen lebontották azt az Ady-központot, amelyet 2003-2004-ben a magyar állam támogatásával épített fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) közel álló Mec...
Szatirikus illusztrációk társadalmunkról

Szatirikus illusztrációk társadalmunkról

Két Romániában élő illusztrátor igazi szatirikus képeket alkotott modern világunkról az elmúlt harminc évből. A most következő képek a művészek különleges látásmódját mutatják meg néhány fontos kérdés...
Nő az uniós forrás a magyar, román, szlovák és ukrán közös fejlesztésekhez

Nő az uniós forrás a magyar, román, szlovák és ukrán közös fejlesztésekhez

A korábbi 68 millió euróról, 75 millió euróra nő a határon átnyúló együttműködési program európai uniós kerete a magyar, román, szlovák és ukrán közös fejlesztésekhez megvalósításához - közölte az uni...
Illegális bevándorlás - Bekérették a KKM-be a román nagykövetség ügyvivőjét

Illegális bevándorlás - Bekérették a KKM-be a román nagykövetség ügyvivőjét

Hivatalába kérette a budapesti román nagykövetség ügyvivőjét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. A tárca keddi, az MTI-hez eljutta...