Ezekkel a dolgokkal teheted sikeressé és boldoggá az életedet 2020 második felében

Ezekkel a dolgokkal teheted sikeressé és boldoggá az életedet 2020 második felében

Életmódtippek a következő hat hónapra.

Palkovics: már több mint 100 ezer munkavállalón segít a munkahelyvédelmi bértámogatás

A munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma május eleje óta ugrásszerűen nő, a legfrissebb adatok szerint már több mint 8 ezer vállalkozás adott be kérelmet.

Önkéntesek segítik a rászorulókat országszerte

A koronavírus-járvány miatt magukat nehezen ellátó - főként idős - embereket országszerte segítik önkéntesek, többnyire az önkormányzatok szervezésében.

Digitális gyermekvédelemmel kapcsolatos honlap segíti a szülőket

Az internet biztonságos és tudatos használatához nyújt útmutatást a digitális gyermekvédelmi honlap, ahol ajánlások, tananyagok, a tudatosítást segítő kisfilmek és egyéb szakirodalom érhető el - közölte a Digitális Jólét Program (DJP) kedden az MTI-vel.

Német miniszter: helyben kell segíteni a menekülteknek

Helyben kell segíteni a rászoruló menekülteknek - mondta a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős minisztere egy hétfői lapinterjúban.

NMHH: az európai csomagküldés árait összehasonlító oldal segíti a fogyasztókat

Az országok közötti csomagküldés árait összehasonlító európai portál segíti az európai fogyasztókat, az oldal linkje az NMHH honlapjáról is elérhető - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden.
Nyolc dolog, amit NE tegyél decemberben!

Nyolc dolog, amit NE tegyél decemberben!

A lehető legjobbat hozhatod ki az év utolsó havából, ha megfogadod az alábbi tanácsokat.

Azbej Tristan: egyre több ország csatlakozik az üldözött keresztények megsegítéséhez

Egyre több ország csatlakozik az üldözött keresztények megsegítéséhez és tekint példaként a Hungary Helps programra - mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Innovatív vállalkozásokat segít az agrárkamara és a Design Terminal

Lehet jelentkezni a mezőgazdaság megújítását segítő NAK Tech Lab vállalkozásfejlesztési programra - jelentette be Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke és Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője - közölte a két szervezet közös közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Több mint száz önkéntes segíti a lebonyolítást

Több mint száz önkéntes dolgozik reggeltől estig a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon, a tevékenységüket Perényi Szilvia, a Testnevelési Egyetem (TF) docense irányítja, hangolja össze.

A nyári viharkárok helyreállításán segít a Katolikus Karitász

Még mindig tartanak a június végi viharkárok miatti helyreállítási munkálatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - mondta a Katolikus Karitász igazgató-helyettese péntek reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös műsorában.

Rászoruló iskolásoknak gyűjt pénzt az Ökumenikus Segélyszervezet

Iskolakezdés együtt! címmel nyolcadszor hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyerek beiskolázásának támogatására.