Szerb külügyminiszter: az ENSZ BT Belgrád kérésére vizsgálja a koszovói helyzetet

A koszovói helyzet lesz a témája az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtöki ülésének, amelyet Szerbia kérésére hívtak össze - közölte Ivica Dacic szerb külügyminiszter szerdán a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).

Szijjártó: a magyar-szerb kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most

Magyarország és Szerbia kapcsolatai soha nem voltak olyan jók, mint jelenleg, és az elmúlt időben sokat dolgoztak azért, hogy ezt el lehessen mondani - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A koszovói külügyminiszter megfenyegette szerb kollégáját

A koszovói külügyminiszter életveszélyesen megfenyegette szerb kollégáját - közölte értesülését a Kurir című belgrádi napilap kedden.

A szerb külügyminiszter szerint az EU siketnéma, amikor Koszovóról van szó

Az Európai Unió siketnéma, amikor Koszovóról van szó, ugyanis ha Pristina ellenében kellene döntést hozni, akkor Brüsszel úgy viselkedik, mint "a tibeti bölcsek tanácsa", viszont amikor Belgrádról van szó, mindig készek újabb feladatokkal előállni.

A szerb külügyminiszter ismét Koszovó felosztásáról beszél

Ivica Dacic szerb külügyminiszter újra Koszovó felosztását javasolta a szerbek és az albánok között egy hétfőn megjelent cikkben, amelyet a Vecernje Novosti című belgrádi napilapban közölt.
Szerb külügyminiszter: elfogadhatatlan az orosz szankciók bevezetésére vonatkozó uniós nyomás

Szerb külügyminiszter: elfogadhatatlan az orosz szankciók bevezetésére vonatkozó uniós nyomás

"Teljes mértékben elfogadhatatlannak" nevezte Ivica Dacic szerb külügyminiszter azt, hogy az Európai Unió nyomást gyakorol Szerbiára, hogy a nyugat-balkáni ország hangolja össze külpolitikáját Brüssze...
KKM: a szerb külügyminiszter októberben hivatalos látogatást tesz Budapesten

KKM: a szerb külügyminiszter októberben hivatalos látogatást tesz Budapesten

Hivatalos látogatást tesz októberben Budapesten Ivica Dacic szerb külügyminiszter - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfői közleményében. Az MTI-hez eljuttatott dokumentum ...
Szerbia több forgatókönyvvel is készül, Németország döntésére vár

Szerbia több forgatókönyvvel is készül, Németország döntésére vár

Szerbia több forgatókönyvvel is készül arra az esetre, ha a térség országai, valamint Ausztria vagy Németország lezárják határaikat, az ügyben kedd késő este születhet döntés - jelentette be Nebojsa S...
Szerb külügyminiszter: Belgrád továbbra sem akar NATO-tag lenni

Szerb külügyminiszter: Belgrád továbbra sem akar NATO-tag lenni

Szerbia katonailag semleges, és továbbra sem áll szándékában csatlakozni a NATO-hoz, kizárólag a jó kapcsolatok kiépítése a cél - jelentette ki vasárnap Ivica Dacic szerb külügyminiszter a belgrádi Pi...