Szijjártó: a mostani helyzetben felértékelődik az együttműködés a szomszédos országokkal

A jelenlegi válsághelyzetben még inkább felértékelődik a kiszámítható, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés a szomszédos országokkal, így a magyar-szlovén kapcsolatok is rendkívül előnyösek mindkét fél számára - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Családvédelmi konferenciákon vetik össze a magyar modellt a szomszédos országok gyakorlatával

Konferenciasorozatban hasonlította össze a magyarországi és a Kárpát-medence országaiban érvényes családpolitikát a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, mely egyben a hétvégi népszavazás és választás ügyében is állást foglalt.

Állatorvos: a szomszédos országokban még gyakori a veszettség

Juhász Csaba állatorvos szerint bár Magyarországon visszaszorították a veszettséget, az ország mégis veszélyeztetett, mert a környező keleti, déli és északi országokban is gyakran előfordul.

Nézőpont: minden szomszédos országgal szimpatizálnak a magyarok

Minden, Magyarországgal szomszédos ország esetében többen vannak azok, akik jónak ítélik államközi kapcsolatainkat, ez egy év alatt érdemi javulást jelent - derül ki a Nézőpont Intézet által készített közvélemény-kutatásból.
Illegális bevándorlás - Soltész: Magyarország átadja tapasztalatait a szomszédos országoknak

Illegális bevándorlás - Soltész: Magyarország átadja tapasztalatait a szomszédos országoknak

Magyarország összegyűjti a migrációs válsággal kapcsolatos, az elmúlt két és fél hónap során összegyűlt tapasztalatait, és egyebek mellett ezek átadásával segíti Horvátországot és Szlovéniát - mondta ...