Szalay-Bobrovniczky Kristóf: jól fogadták a fiatalok a Magyar Honvédség Embert a vasra toborzási ajánlatát/kampányát

Nagyon jól fogadták a fiatalok a Magyar Honvédség Embert a vasra toborzási ajánlatát/kampányát.

HM: szeptember 11-ig lehet jelentkezni a Lynx-programra

Emelt összegű illetménnyel és egyszerűsített belépési folyamattal várja a fiatalok jelentkezését a Lynx (Hiúz) típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség, a programra szeptember 11-ig lehet jelentkezni - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

Kajári Ferenc vezérőrnagy: kiemelt illetménnyel toboroz legénységet a honvédség a Lynx-zászlóaljba

Kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel toboroz legénységet a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség - mondta Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az M1 aktuális csatornán kedden.

Manpower: újból aktívan toboroznak a magyarországi cégek

A hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerő-keretét az idei harmadik negyedévben, csökkentést 18 százalékuk jelez - közölte a Manpower Magyarország csütörtökön az MTI-vel, munkaerőpiaci előrejelzése alapján.

Toborzóparancsnok: az önkéntes katonai szolgálat egyedülálló lehetőség a munkaerőpiacon

Egyedülálló lehetőséget kínálunk a munkaerőpiacon, az önkéntes szolgálatban ki lehet próbálni a katonaéletet - fogalmazott Durgó Tamás alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Paracsnokság parancsnoka szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra

Ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra: az érdeklődők március 3-án éjfélig jelentkezhetnek a megújult iranyasereg.hu karrieroldalon és a fővárosi, illetve vármegyeszékhelyi toborzó ügyfélszolgálati irodákban.

Megkezdte a rendőrség a határvadászok toborzását

Megkezdte a rendőrség a határvadászok toborzását, a rendőrség honlapján már elérhető a pályázati anyag - jelentették be rendőri vezetők pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten.

Szabó István: évezredek alatt egybeforrt a katonaság és a sport

Évezredek alatt egybeforrt a katonaság és a sport; a régi idők katonáinak a legfőbb fegyvere - ahogyan ma is - az egészsége, fizikai állóképesége és kifogástalan mentális állapota, akaratereje volt - mondta Szabó István honvédelmi államtitkár.

Benkő: a sport és a katonaság egybeforr

A sport és a katonaság kapcsolatáról, "egybeforrottságáról" beszélt a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség idei toborzó emlékfutásának indító rendezvényén pénteken Budapesten.

Romániában háromszoros a túljelentkezés a tartalékos katonai szolgálatnál meghirdetett helyekre

Miután több éven keresztül a román hadsereg hiába próbált elegendő önkéntes tartalékos katonát toborozni, az illetmények megemelését követően most háromszoros a túljelentkezés az év elején meghirdetett helyekre - közölte szerdán az Adevarul.ro hírportál.

Az Emirates több ezer munkatársat toboroz dubaji központjába, és bővíti budapesti ügyfélszolgálati központját is

Az utazási korlátok enyhítésével párhuzamosan az Emirates fokozatosan újraindítja járatait, így a következő hat hónapban 6 ezer alkalmazottal növelik a légitársaságnál foglalkoztatottak számát.

HM: a toborzás is célja volt a speciális önkéntes tartalékos szolgálatnak

A segítségnyújtás mellett a toborzás is célja volt a speciális önkéntes tartalékos szolgálat bevezetésének - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtök reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.