Elektronikai hulladék feldolgozásáról kötött megállapodást a MOHU Zrt. és a Szegedi SZEFO Zrt.

A MOHU Zrt. megbízásából megváltozott munkaképességű emberek végzik az elektronikai kis berendezések szétszerelését a Szegedi SZEFO Zrt. hódmezővásárhelyi telephelyén, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá.

Esztergomban indul a MOHU országos hulladékudvar-építési programja

Esztergomban tették le szerdán a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. első új hulladékudvarának alapkövét, az országban több év alatt további 82 hasonló létesítményt építenek - mondta el a társaság vezérigazgatója a helyszínen.

Áder János: helyre kell állítani a természet ökológiai egyensúlyát

A természet ökológiai egyensúlyát a mezőgazdaságban támogató Agrofutura Magyarország Kft.-t mutatta be Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.

Áder János: a megtermelt élelmiszer egyharmadát nem fogyasztjuk el

A pazarlásmentes missziót folytató Dalmadi Júlia élelmiszer-futurista vállalkozó mutatkozott be Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztó portálon is megtekinthető.

A Dunapack hullámpapír csomagolásai szinte teljesen újrahasznosítottak

A Dunapack Packaging hullámpapírból készült csomagolási megoldásai közel 90 százalékban újrafeldolgozott anyagból készülnek és ugyanekkora arányban újra is hasznosítják azokat - közölte a cég keddi közleményében.
A fenntarthatóság útján: az újrahasznosítható műanyag raklapok

A fenntarthatóság útján: az újrahasznosítható műanyag raklapok

Napjainkban a visszaforgó szállítási csomagolások kulcsszerepet játszanak egy vállalat fenntarthatósági céljainak elérésében. A logisztikai iparág szereplői tisztában vannak a raklapok jelentőségével az ellátási láncban. Míg a fának és a műanyagnak egyaránt megvannak az előnyei és hátrányai, végső s

Egy nagy brit műanyagfelmérés szerint "nem működik az újrahasznosítás"

Nagy-Britannia eddigi legnagyobb, háztartási műanyagszemétről szóló felmérése kimutatta, hogy "nem működik az újrahasznosítás" - írta a BBC hírportálja.
Carsten in der Elst alumínium- és gumicsövekből készített bútorokat a Soft Works kiállításra

Carsten in der Elst alumínium- és gumicsövekből készített bútorokat a Soft Works kiállításra

A kölni székhelyű Carsten in der Elst tervező Soft Works kollekciójával azt vizsgálta, hogyan lehet ipari melléktermékekből bútorokat készíteni. A kollekciót a 3 Days of Design fesztiválon állították ki, mint a tervező tavalyi évben bemutatott Heavy Duty projektjének ellentétje, amely kovácsolt acél
Válj tudatossá és védd a környezetet - apró szokások, melyek sokat számítanak

Válj tudatossá és védd a környezetet - apró szokások, melyek sokat számítanak

Minden nagy változás eléréséhez apró lépésekre van szükség.
Műanyag hulladékból készült multifunkcionális bútordarab

Műanyag hulladékból készült multifunkcionális bútordarab

A Space Available dizájnstúdió és a techno DJ, Peggy Gou közös munkájából született multifunkcionális szék az Indonéziában az utcákról és vízi utakról összegyűjtött műanyag szemétből készül. Minden darabot helyben, Bali szigetén készítenek, egyenként 20 kilogramm újrahasznosított nagy sűrűségű polie

A Nestlé összes csomagolóanyaga újrahasznosítható lesz

A Nestlé csomagolóanyagainak 100 százaléka újrahasznosítható lesz 2025-re - közölte a vállalat az MTI-vel kedden.
11 egyszerű Mikulásváró dekoráció, amit gyerekek is eltudnak készíteni

11 egyszerű Mikulásváró dekoráció, amit gyerekek is eltudnak készíteni

Egy kis kreativitás és máris színesebbé válnak a szürke novemberi hétköznapok