Netrisk: az utasbiztosítási piac elérte a járvány előtti szintet

Az utasbiztosítási piac tavaly elérte a járvány előtti szintet, a biztosítók utasbiztosításokból származó díjbevétele 15,2 milliárd forint volt, amely kismértékben marad el a 2019-es 15,4 milliárd forintos szinttől, miközben az átlagdíjak minimálisan változtak.

Allianz: több millió forintot fizethet az, aki biztosítás nélkül szenved síbalesetet külföldön

Hatmillió forintot is kifizethet az a síelő, aki nem köt utasbiztosítást és külföldi pályán szenved balesetet - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária Zrt. az MTI-nek hétfőn elküldött közleményében.

Alig emelkedtek az utasbiztosítások díjai a nyáron a Netrisk.hu szerint

Alig emelkedtek az utasbiztosítások díjai: a Netrisk.hu biztosításközvetítő portál adatai szerint a nyár első felében értékesített utasbiztosítások napi átlagdíja 622 forint volt, ami a járványt megelőző, három évvel korábbi 607 forintos szintet is mindössze néhány százalékkal haladja meg.
Repülővel utaznál és törölték a járataidat és azt hiszed, hogy a repjegy vásárlásnál megkötött biztosításod fizet, ha baj van? Felejtsd el!

Repülővel utaznál és törölték a járataidat és azt hiszed, hogy a repjegy vásárlásnál megkötött biztosításod fizet, ha baj van? Felejtsd el!

Ez a poszt egy nyílt levél az Emirates légitársasághoz, mivel nem jártak el korrekten az utazás során és a panaszbejelentést sem vették komolyan. Véleményünk tehát az, hogy ezt másnak is olvasnia kell, így talán legközelebb már máshogyan állnak a dologhoz.

Biztosítási alkuszok: az uniós kártya nem váltja ki az utasbiztosítást

Külföldi utak esetében teljes védelmet az európai egészségbiztosítási kártya (eek) csak utasbiztosítással kiegészítve nyújt - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

Az utasbiztosítások több mint 40 százalékát a nyári hónapokban kötik

Az utasbiztosítások több mint 40 százalékát a három nyári hónapban kötik meg az ügyfelek, a tavaly közvetített utasbiztosításoknál a megjelölt utazási célok közül a leggyakoribb - 38 százalék - a városlátogatás volt - közölte a Netrisk.hu. biztosítáásközvetítő az MTI-vel.

Szakértő: a magyar utazók fele köt bizotsítást

A magyaroknak körülbelül a fele köt biztosítást utazás esetén, a nyugat-európai országokban jóval magasabb ez az arány - hívta fel a figyelmet Gilyén Ágnes, a Europe Assistance Magyarország szóvivője az M1 aktuális csatornán szombaton.
Biztosítsuk be magunkat nyaralás és utazás előtt!

Biztosítsuk be magunkat nyaralás és utazás előtt!

Angyali imádságokkal kérhetünk némi plusz égi védelmet, ha kirándulni indulunk.Nyáron alig várjuk, hogy végre elutazhassunk néhány napra, hogy kiszakadjunk a megszokott környezetből, és a munkára még ...
Kétszer annyian taxiznak, mint Ubereznek Budapesten egy felmérés szerint

Kétszer annyian taxiznak, mint Ubereznek Budapesten egy felmérés szerint

A budapestiek 77 százaléka utazott valamelyik taxitársasággal az elmúlt egy évben, miközben az Uber szolgáltatásait a megkérdezettek 37 százaléka vette igénybe - közölte a Főtaxi Zrt. pénteken, a Tren...
Tállai András: az Uber-sofőröknek is meg kell felelniük a magyar jogszabályoknak

Tállai András: az Uber-sofőröknek is meg kell felelniük a magyar jogszabályoknak

Az Uber-sofőröknek is meg kell felelniük a magyar jogszabályoknak, az utazásbiztonsági és az adózási szabályoknak - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államt...
Szakértő: a magyarok csupán 30-40 százaléka köt utasbiztosítást

Szakértő: a magyarok csupán 30-40 százaléka köt utasbiztosítást

A magyar turistáknak csupán 30-40 százaléka köt utasbiztosítást, miközben már napi néhány száz forinttól elérhető volna a szolgáltatás - mondta az M1 aktuális csatorna műsorában utasbiztosítási szakér...
Posta utasbiztosítást kössünk, ha jót akarunk olcsón!

Posta utasbiztosítást kössünk, ha jót akarunk olcsón!

A legtöbb turista figyelmen kívül hagyja a biztosításoknak a jelentőségét. Nagyon kevesen szoktak csak kötni, mielőtt nekivágnak a nagy útnak. Kedvező lehetőséget kínál a Posta utasbiztosítás, melynek...