Halálra gázolt a vonat egy embert Miskolcon

Halálra gázolt egy embert a Tokaj InterCity csütörtökön a miskolci rendező-pályaudvarnál - közölte a Mávinform Facebook-oldalán.

LMP: növelni kell a vasútra fordított forrásokat

Az LMP a vasúti közlekedésre fordított források azonnali növelését szorgalmazza és presztízsberuházások helyett érdemi fejlesztéseket sürget.

Sziklakitermelés miatt hétfőtől változik a menetrend a szobi vasútvonalon

Sziklakitermelés miatt hétfőtől péntekig csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok Nagymaros és Szob között a Budapest-Szob vasútvonalon, ezért ideiglenesen megváltozik a menetrend - közölte a Mávinform csütörtökön a honlapján.

Bevásárlókocsit és kukát toltak vasúti sínekre fiatalok, vádat emeltek ellenük

Két tizenéves fiatal 2020 nyarán lopott bevásárlókocsit fektetett budapesti vasúti sínekre, veszélynek kitéve a vasúti közlekedést, emiatt vádat emelt ellenük az illetékes ügyészség - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

MÁV: több mint 1,7 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítottak meg az utasok a vasúti közlekedéssel

A vasúti közlekedés választásával több mint 1,7 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítottak meg az utasok két év alatt - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.

Sztrájk nehezíti a vasúti közlekedést Hollandiában

Országos vasutas sztrájk nehezíti a közlekedést Hollandiában, a vonatok szinte teljesen leálltak Amszterdam környékén, a munkabeszüntetés miatt több nemzetközi vonat nem közlekedik, valamint nehezen elérhető a Schiphol nemzetközi repülőtér is.

Halálos gázolás miatt szünetel a vasúti közlekedés Biatorbágy és Budaörs között

Halálos gázolás miatt szünetel a vasúti közlekedés Biatorbágy és Budaörs között, a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon jelentősen késésekre, elmaradó vonatokra kell számítani - közölte a Mávinform és a rendőrség szerdán.

Váltóhiba miatt késnek a vonatok a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon

Váltóhiba miatt Rákospalota-Újpest és Fót között átmentileg nem közlekedhetnek a vonatok, emiatt jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalon.

NIF: átjárható a déli összekötő Duna-híd harmadik vágánya

Átjárható a déli körvasút fejlesztésének első ütemében megvalósuló új hídszerkezet, amely a déli összekötő vasúti Duna-híd harmadik vágányának ad helyet - tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kedden az MTI-t.

Vonat ütközött személyautóval Hatvan közelében

Vonat ütközött személyautóval Hatvan közelében, sérülés nem történt, de az érintett vonalon áll a vasúti közlekedés - tudatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.

Helyreáll a vasúti közlekedés Kalinyingrád és Oroszország többi része között

Elrendelte a kalinyingrádi exklávéba irányuló, március végén a járványhelyzet miatt leállított vasúti közlekedés korlátozás nélküli újraindítását szerdán Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök.

Szombattól változik a vasúti menetrend Kelenföld és Ferencváros között

Szombattól változik a vasúti menetrend Kelenföld és Ferencváros között pályafelújítás miatt, néhány vonat a Keleti pályaudvar helyett Kelenföldről indul és oda érkezik - tájékoztatta a Mávinform pénteken az MTI-t.