Az Egyesült Arab Emírségben vendégszerepel a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház a Dubaji Opera meghívására A hattyúk tava és a Pillangókisasszony című produkcióival vendégszerepel az Egyesült Arab Emírségben szeptember 8. és 13. között.

Erdélyben és Csehországban is vendégszerepel a Duna Művészegyüttes

Erdélyben és Csehországban is vendégszerepel a Duna Művészegyüttes augusztusban a Szerelmünk, Kalotaszeg című előadással.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar a bonni Beethoven Fesztiválon vendégszerepel

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar szombaton a bonni Beethoven Fesztiválon vendégszerepel - közölte a zenekar kedden az MTI-vel.

Kárpátalján, Felvidéken és Magyarországon vendégszerepel a Háromszék Táncegyüttes

Kárpátalján, Felvidéken és Magyarországon vendégszerepel június második hetében a Háromszék Táncegyüttes a Vágják az erdei utat. című előadással - közölte kedden az erdélyi intézmény.

Kínában vendégszerepel Háry János című előadásával a Budapest Bábszínház

A Budapest Bábszínház Háry János című előadása hét előadásos, három várost érintő kínai turnén látható.

Kínában vendégszerepel a Vígszínház társulata

Kínában lép fel a Vígszínház társulata: pénteken, szombaton és vasárnap este egy nemzetközi színházi fesztiválon Nádas Péter Találkozás című darabját adják elő Kuangcsouban.
Ukrajnában vendégszerepel a Békéscsabai Jókai Színház

Ukrajnában vendégszerepel a Békéscsabai Jókai Színház

Harmadik alkalommal vesz részt a Békéscsabai Jókai Színház Ukrajna legnagyobb nemzetközi színházi fesztiválján. A teátrum Pozsgai Zsolt drámáját, A szűz és a szörnyet mutatja be pénteken Herszonban. ...
Zágrábban vendégszerepel a Veszprémi Petőfi Színház

Zágrábban vendégszerepel a Veszprémi Petőfi Színház

Zágrábban vendégszerepel a Veszprémi Petőfi Színház. A társulat Miroslav Krleza Agónia című darabjával július 7-én vasárnap lép színpadra a horvát író születésének 120. évfordulója alkalmából. A ve...