Zsarolás miatt fogták el egy egészségügyi szolgáltató cég két vezetőjét

Zsarolás miatt fogták el egy egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég két vezetőjét, akik havonta egymillió forintért cserébe garantálták egy versenytársuknak, hogy a cégét nem szorítják ki a piacról - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a police.hu oldalon.

Új vezető a Hungaropharma Zrt. élén

Füzesi Juditot nevezték ki a magyar tulajdonú gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat, a Hungaropharma Zrt. élére, a szakember a vezérigazgatói pozíciót 2024. január 1-jétől tölti be.

Új vezető az Unilever Magyarország és Adria régió élén

Ács Tamást nevezték ki az Unilever Magyarország és Adria régió új ügyvezető igazgatójává, a szakember a hazai mellett a Horvátországot, Szlovéniát és Bosznia-Hercegovinát felölelő régió piacaiért felel.

Lemondott Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat vezetője

Lemondott a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatói tisztségéről Eduard Hellvig, aki 2015 óta állt a belföldi hírszerzés élén.

Garázdaság miatt bíróság elé állt a hódmezővásárhelyi buszközlekedést nyújtó cég vezetője

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon elkezdődött szerdán a hódmezővásárhelyi buszközlekedést nyújtó cég vezetőjének pere, aki tavaly tavasszal összeverekedett két, ittasságuk miatt leszállított utassal.

A gazdaságfejlesztési miniszter Balczó Barnabást javasolja a Magyar Posta vezetőjének

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter Balczó Barnabást jelöli a Magyar Posta Zrt. igazgatósági tagjának, valamint azt a tulajdonosi javaslatot tette a Magyar Posta igazgatósága számára, hogy a jelöltet nevezze ki új elnök-vezérigazgatónak - tájékoztatta a miniszter kedden az MTI-t.

Boczkó Gábor az Európai Vívószövetség bírói bizottságának új vezetője

Boczkó Gábor, a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya lett az európai szövetség bírói bizottságának elnöke.

Pécsi közgyűlés: felmentették a közterület-felügyelet korábban meggyanúsított vezetőjét

Megszüntette a helyi közterület-felügyelet vezetőjének közszolgálati jogviszonyát a pécsi önkormányzat pénteki rendkívüli zárt ülésén.

Augusztustól új vezető irányít négy megyei rendőrfőkapitányságot

Új vezető kerül augusztus 1-jével a Győr-Moson-Sopron, a Veszprém, a Békés és a Vas megyei rendőrfőkapitányság élére, miután a jelenlegi főkapitányok megbízását július 31-ei hatállyal a belügyminiszter visszavonta - tájékoztatta a pénteken az MTI-t.

Új vezetőt jelentett be a Microsoft Magyarország

Július 1-től Szabó Péter irányítja a Microsoft Magyarországot - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

Új vezető a Rail Cargo Operator - Hungaria élén

Mázsi Attila, a társaság eddigi pénzügyi vezetője váltotta az ügyvezetésben Lippai Viktort a Rail Cargo Operator - Hungaria Kft-nél 2022. március 1-jén - közölte a Rail Cargo Group szerdán az MTI-vel.

A Fidesz szerint szabálytalanul választották meg a szegedi Agóra új vezetőjét

A Fidesz és a KDNP szerint szabálytalanul választották meg a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra új igazgatóját, ezért pénteken rendkívüli közgyűlésen kérték a döntés visszavonását, a testület azonban határozatképtelen volt.