Fónagy János: az Országgyűlés döntött, december első péntekje a Magyar Vállalkozók Napja

Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) parlamenti államtitkára a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kezdeményezésére, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatása mellett október 18-án nyújtott be önálló képviselői indítványt.

DK: el kell törölni a vállalkozók kötelező kamarai hozzájárulását!

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy töröljék el a vállalkozók kötelező kamarai hozzájárulását.

György László: 587 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozók

Az unió országai közül Magyarországon indult el először a 2021-2027-es fejlesztési időszak, a magyar vállalkozások az elsők, amelyek ezekhez a fejlesztési forrásokhoz hozzáférhetnek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára péntek

ITM: már a vidéki vásárlókat és vállalkozókat is segíti a magyar innováció a járvány elleni védekezésben

A járványhelyzetben az emberélet védelme mellett fontos feladat a munkahelyek megóvása és a magyar családok megélhetésének biztosítása, amelyhez működésben kell tartani a gazdaságot, így a kereskedelmet is.

AM: a külhoni gazdák számára is fontos a termelői együttműködés

A Kárpát-medence természetes egységének egyik alapja a gazdaság, és azon belül az agrárium fellendítése, a jövőben a gazdák számára egyre fontosabbá válik a termelői együttműködések erősítése.

Adóhatósági eljárások befolyásolásának ígéretével csaptak be vállalkozókat

Adóhatósági eljárások befolyásolását ígérte vállalkozóknak az a két férfi és egy volt NAV-dolgozó, akinek a letartóztatását indítványozza a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Kezdő vállalkozókat segítő online platform indult a vajdasági gazdaságfejlesztési programban

Kezdő vállalkozókat segítő online platform indult a vajdasági gazdaságfejlesztési programban.

Kormánypártok: a házfelújításon kívül még mit és mennyit kért Ujhelyi István a vállalkozóktól?

A kormánypártok felszólítják Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselőt, aki előkelő helyen szerepel a párt EP- választási listáján , hogy haladéktalanul adjon választ a háza felújításával összefüggésben felmerülő kérdésekre.

Franciaországban kiterjesztik a munkanélküli segélyre jogosultságot

Kiterjesztik Franciaországban a munkanélküli segélyre jogosultságot a vállalkozókra és a felmondással távozó alkalmazottakra, ezzel párhuzamosan fokozzák a munkanélküliek ellenőrzését.

Lázár: a vállalkozók a kormány legfontosabb szövetségesei

A vállalkozók a kormány legfontosabb szövetségesei, akik maguknak és másoknak is képesek munkát adni - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Szilveszteri határidőkre figyelmeztet az NGM

A vállalkozásoknak jelentős megtakarítást eredményező három határidő jár le az év utolsó napján: december 31-ig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), illetve az alanyi mentesség az áfában. Emellett a pénztárgéphasználatra újonnan kötelezetteknek is az év utolsó n

A vállalkozók üdvözlik az adókulcs 9 százalékra csökkentését

A vállalkozók érdekképviseleti szervezetei pozitív üzenetnek, komoly előrelépésnek értékelték a társasági nyereségadó csökkentésére vonatkozó miniszterelnöki bejelentést.