Szakértő: a hepatitiszeseknek csak harminc százaléka tudja, hogy beteg

A hepatitiszes betegeknek csupán a 30 százaléka tudja, hogy hordozza a betegséget, és csak 20 százalékuk kap kezelést - mondta a Vírusos Májbetegek Országos Egyesületének alelnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

WHO: növekedni fog az elhízás mértéke a következő években

Az európai országokban az elkövetkezendő időszakban növekedni fog az elhízás mértéke és ez alól csak kevés ország kivétel - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.

A WHO regionális ülése Budapesten

Budapest, 2017. szeptember 11.

Átadták az Egészségügyi Világszervezet budapesti központját

Hivatalosan is megnyitották az Egészségügyi Világszervezet (WHO) budapesti központját kedden. Az eseményen Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára azt mondta: olyan együttműködést kezdhetnek meg a szervezettel, amely segítheti a jelenlegi nagy kihívások kezelését.

Szócska: intenzívebb cselekvést várnak a tagországok a WHO-tól

Az eddig jelölti viták, bemutatkozások során kiderült, hogy a tagországok sokkal intenzívebb cselekvést várnak az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) - mondta a magyar kormány által a szervezet vezetőjének jelölt Szócska Miklós az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Az erszényes ördög anyateje legyőzheti a szuperbaktériumokat ausztrál kutatók szerint

Az erszényes ördög anyateje legyőzheti a szuperbaktériumokat ausztrál kutatók szerint

Az erszényes ördög (tasmán ördög) anyateje segíthet az antibiotikumoknak ellenálló, halálos szuperbaktériumok elleni harcban ausztrál kutatók szerint. A Sydneyi Egyetem kutatói felfedezték, hogy az...
Az amerikai kontinens megszabadult a kanyarótól

Az amerikai kontinens megszabadult a kanyarótól

Az amerikai kontinenst a világon elsőként nyilvánította kanyarómentesnek az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO). A bejelentést a kanyaró, a rubeola és a veleszületett rubeolaszindróma megszünte...
Légszennyező részecskéket fedezett fel agyszövetmintákban egy új kutatás

Légszennyező részecskéket fedezett fel agyszövetmintákban egy új kutatás

Légszennyezésből származó apró szemcséket talált emberi agyszövetmintákban egy új kutatás - adta hírül BBC News. Sok tanulmány vizsgálta a szennyezett levegő hatását a tüdőre és a szívre, ám az új ...
Elhunyt Donald Henderson, a fekete himlő kiirtásában kulcsszerepet játszó amerikai orvos

Elhunyt Donald Henderson, a fekete himlő kiirtásában kulcsszerepet játszó amerikai orvos

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Donald Henderson amerikai orvos és járványkutató, aki annak idején kulcsszerepet játszott a fekete himlő felszámolásában. Az 1960-as és 1970-es években végzett munk...
Tiszta és kellemes - A Balaton minősége idén az MTA szerint

Tiszta és kellemes - A Balaton minősége idén az MTA szerint

Csökken az alga és kevesebb a szúnyog - pozitív minősítést kapott a Balaton vize az MTA-tól. Az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet kutatásai remek eredménnyel zárultak. A ...
Az ittas vezetőknek halottasházi gyakorlaton kell részt venniük!

Az ittas vezetőknek halottasházi gyakorlaton kell részt venniük!

Halottasházi gyakorlatra kell menniük azoknak az ittas sofőröknek, akiket Thaiföldön tetten értek. A közlekedés biztonságán az ország katonai kormánya ezt a módszert választotta annak érdekében, hogy...
Újra vízfogyasztást népszerűsítő kampány indul az iskolákban

Újra vízfogyasztást népszerűsítő kampány indul az iskolákban

A gyermekelhízás elleni küzdelem jegyében hetedik alkalommal hirdeti meg a vízfogyasztást népszerűsítő programját a magyarországi általános iskolák számára az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egé...