Közel félmilliárd forintból épült új szaunakomplexum Zalakaroson

Csaknem kétszáz ember befogadására alkalmas, többféle szolgáltatást is kínáló szaunakomplexum épült mintegy 450 millió forint beruházással a Zalakarosi Fürdőben.

Megnyílt a Zalakarosi Fürdő felújított gyógykertje

Az első fürdőzők már birtokba vették csütörtök reggel a Zalakarosi Fürdő teljes körűen felújított gyógykertjét és az ott található medencét, amit a gyógycentrumot érintő felújítás első ütemeként avattak fel.

Kiemelkedő évet zárt a zalakarosi fürdő

Kiemelkedő üzleti évet zárt tavaly a zalakarosi fürdő, a látogatók száma 5 százalékos növekedéssel meghaladta a 650 ezret - közölte a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Ötvenéves a Zalakarosi fürdő

Ötvenéves a Zalakarosi fürdő

Ötvenedik születésnapját ünnepli az idén az 1965-ben alapított zalakarosi fürdő - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap. Végh András, a fürdő szolgáltatási vezetője elmondta: abban...
Közel hatszáz millió forintos beruházást avattak a zalakarosi fürdőben

Közel hatszáz millió forintos beruházást avattak a zalakarosi fürdőben

Felavatták pénteken a zalakarosi fürdő közel 600 millió forintos beruházását. A munkálatok során többek között felújították a fedett fürdő legrégebbi épületét. Az átadáson Horváth Viktória, a Nemze...