Banai Péter Benő: tavaly sikerült megőrizni a munkahelyeket, fenntartani a családok támogatását, a rezsicsökkentést

Tavaly, a koronavírus-világjárvány után és az orosz-ukrán háború kitörését követően is sikerült a létrejött plusz munkahelyeket és a nyugdíjak reálértékét megőrizni, a családok támogatását és a rezsicsökkentést fenntartani.

ÁSZ: tavaly az emberek életének, a munkahelyek megőrzésének biztosított elsőbbséget a kormány

A koronavírus-járvány miatt az emberek életének, egészségének védelmét, illetve a munkahelyek megőrzését és a megszűnő munkahelyek pótlását szolgáló intézkedések finanszírozásának biztosított elsőbbséget a kormány 2020-ban - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

ÁSZ: szabályszerű volt a 2017-es költségvetés végrehajtása

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítása szerint szabályszerű volt a 2017-es költségvetés végrehajtása, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt a jogszabályi előírásoknak és az uniós feltételeknek.
ÁSZ-elnök: törvényes volt a tavalyi büdzsé végrehajtása

ÁSZ-elnök: törvényes volt a tavalyi büdzsé végrehajtása

A 2014. évi központi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, az abban szerepeltetett adatok megbízhatóak - ismertette az Állami Szá...
OGY - Zárszámadás - ÁSZ: a makroszámok a fenntartható költségvetést szolgálják

OGY - Zárszámadás - ÁSZ: a makroszámok a fenntartható költségvetést szolgálják

A fenntartható költségvetést és a fejlődést szolgálják a főbb makrogazdasági mutatók - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a 2013-as büdzsé zárszámadásának vitájában, az Országgyűlés keddi ülés...
Zárszámadás - Tállai: fenntartató pályára állt a növekedés (2. rész)

Zárszámadás - Tállai: fenntartató pályára állt a növekedés (2. rész)

Fenntartható pályára állt a gazdasági növekedés 2013-ban, ami jó alapot adott az idei évre a teljesítmény további erősödéséhez - jelentette ki Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti ...
OGY - Zárszámadás - Tállai: fenntartató pályára állt a növekedés

OGY - Zárszámadás - Tállai: fenntartató pályára állt a növekedés

Fenntartható pályára állt a gazdasági növekedés 2013-ban, ami jó alapot jelentett az idei évre a teljesítmény további erősödéséhez - jelentette ki Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlame...
OGY - A kormány benyújtotta a 2013. évi zárszámadási törvényt

OGY - A kormány benyújtotta a 2013. évi zárszámadási törvényt

A kormány pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a 2013. évi központi költségvetés végrehajtásáról szóló, úgynevezett zárszámadási törvényt. A Kormányzati Információs Központ és a Nemzetgazdasági ...
Zárszámadás - A mezőgazdasági bizottság támogatta a javaslatot

Zárszámadás - A mezőgazdasági bizottság támogatta a javaslatot

A parlament mezőgazdasági bizottsága hétfői ülésén 14 igen és 6 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta a Magyarország 2012-es költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslato...