Elutasították a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók óvását

Elutasították kedden a magyarok óvását, így rövidpályás gyorskorcsolyában nem változott a férfi 1000 méteres döntő végeredménye a pekingi téli olimpián, azaz a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták, míg Liu Shaoang a kínai Zsen Ce-vej és Li Ven-lung mögött bronzérmes lett.

Bánhidi Ákos: megóvtuk a döntőt

A magyar csapat megóvta a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres döntőjét, amelyben a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort sárga lappal kizárták, azaz a teljes mezőny végére sorolták a pekingi téli olimpia hétfői napján.

Lengyel óvás Halász ellen, Nowicki is bronzérmes kalapácsvetésben

A lengyel csapat óvást nyújtott be a kalapácsvető Halász Bence ellen a dohai atlétikai világbajnokságon, és ennek eredményeként Wojciech Nowicki is bronzérmes lett a magyar versenyző mellett.

Megóvta debreceni mérkőzését a Váci NKSE

A Váci NKSE női kézilabdaklub megóvta a Debrecenben 29-28-ra elveszített csütörtöki NB I-es mérkőzését.
A norvégok visszavonták az óvásukat

A norvégok visszavonták az óvásukat

A Norvég Kézilabda Szövetség (NHF) szombaton visszavonta az óvást, amelyet férfiválogatottja németek elleni Európa-bajnoki elődöntője után nyújtott be.A hosszabbítás után 34-33-as német sikerrel zárul...
Óvást fontolgatott a Red Bull és a Ferrari a Mercedes ellen

Óvást fontolgatott a Red Bull és a Ferrari a Mercedes ellen

Büntetés nélkül úszta meg a hétvégi fékcserét a német istálló, amit két rivális csapat sem nézett jó szemmel.Hatalmas erővel csapódott Hamilton a gumifalnak, amikor a hétvégi időmérőn eltört a féktárc...
A csapatoknak kell dönteniük a FRIC-rendszerről

A csapatoknak kell dönteniük a FRIC-rendszerről

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem hajlandó lépéseket tenni mások nevében.A hétvégi Német Nagydíj nyitóedzése előtt vége szakadhat végre az úgynevezett FRIC-rendszer körüli huzavonának. Az öss...
15 szívet melengető és különleges állatbarátság

15 szívet melengető és különleges állatbarátság

Ebben az összeállításban 15 nem mindennapi állatbarátságot fogunk bemutatni, amely átívelte a fajok közötti határvonalat. Nem mindig lehetünk tisztában az állati kapcsolatok okaival, azonban az bizony...