Facebook – A legidegesítőbb ismerősök

A hősszerelmestől kezdve, az önjelölt dietetikusig, számtalan bosszantó egyén megtalálható a közösségégi-oldalon.facebookSzeretjük az ismerőseinket, különben nem jelöltük volna be, vagy igazoltuk volna vissza őket a Facebookon, ám mindannyiunk barátai és rokonai között akadnak olyanok, akiknek a posztjától a hajunk az égnek áll.

Ezeket az ismerősöket különböző kategóriákba sorolhatjuk.

Jézus szóvivője: A hit egyidős az emberiséggel. Ezzel nincs baj addig, amíg elmegyünk egy templomba, vagy otthon imádkozunk. A Facebookon azonban vannak olyan felhasználók, akik hittérítőnek kiáltották ki magukat, és az üzenőfalon buzdítanak fohászkodásra. Őket az „Oszd meg, ha te is hiszel Istenben!” és „Jézusnak hála ezekért a gyönyörű kiscicákért” című bejegyzésekről ismerhetjük fel.

Sporty Spice: A napi mozgás nagyon fontos, ám ehhez nem tartózik hozzá az, hogy a Facebookon folyton az edzésről posztoljunk. Sajnos, sokan ezt nem így gondolják. Ők már kora reggel azzal nyitnak az üzenőfalon, hogy mit és mennyit edzettek. Mi pedig a reggeli kávét kortyolgatva, arra gondolunk, hogy miért is nem kezdjük 50 fekvőtámasszal a napot.

A hősszerelmes: Az emberek összejönnek, szakítanak, új párt találnak. Vannak azonban azok, akik annyira hősszerelmesek, hogy az exükkel és a mostani párjukkal is ugyanúgy pózolnak, ugyanoda járnak, és ugyanazt csinálják.

Ők azok, akik naponta legalább háromszor kiírják, hogy megtalálták az életük párját, ám hamarosan dobják az illetőt, és jön a következő lelki társ.

annoying-facebookAz önjelölt dietetikus: Folyton elrettentő „tényeket” posztolnak arról, hogy a szénhidrát az ősellenség, és mindenkinek napi három egész lazacot kell megennie. Ők azok, akik még a pudingot is fehérjeporral csinálják, gyümölcsöt pedig nem esznek, mert a fruktózról a hízás jut az eszükbe.

Az ilyen ismerősünket leginkább akkor szeretnénk törölni, amikor arról ír, hogy „Megettem egy negyed evőkanál krumplipürét. Most csinálhatok vastagbél-méregtelenítést a pilates órám előtt”.

A két lábon járó kisállat: A profilképük a macskájuk, a borítóképük a kutyájuk, vagy fordítva, tehát nem is tudjuk, hogy valójában hogyan néznek ki. Ez a kategória megállás nélkül arról posztol, hogy éppen mit csinál a kedvencével, a vicc pedig kimerül náluk annyiban, hogy „A cicának Hitler bajsza van, de a mami így is szereti”.

Az elvtárs: Azt mondjuk, hogy a vallás, politikai nézett, és testiség magánügy. Ennek ellenére egyesek imádják ezeket reklámozni az üzenőfalon. Az elvtársak azok, akik egy szervezet, vagy párt ideológiáját reklámozzák, és az ellenzéket, esetleg a kormányt hibáztatják, ha odaég a vacsora.

Ők azok, akik még boldog karácsonyt, vagy születésnapot is az imádott közszereplőjük képével kívánnak. Az elvtárssal jellemzően maximum évente kétszer váltunk üzenetet, a már említett ünnepekkor.

A hejesíró: Vagy azért nem töröljük, mert szórakoztatónak tartjuk, hogy milyen durva helyesírási hibákat vét, vagy a rokonunk és ezért muszáj megtartanunk. Igazából, ez a kategória nem sok vizet zavar, ha nem idegesít a „muszály”, „Horváthba” és társai típusú hibák.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

A technológia fejődésnek tudható be a jelentésbővülés.

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ne maradj le! Ismerd meg a mesterséges intelligencia marketingbeli alkalmazásait, és légy egy lépéssel a versenytársaid előtt!

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

A bűnözők is haladnak a korral.

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Speciális gépek a mindennapokban: nem minden jármű közlekedhet az utakon gond nélkül. De hogyan szállítjuk őket, ha probléma lép fel?

Olimpia Splendid Dolceclima Air Pro 13 A+ WiFi légkondicionáló értékelése - energiatakarékos partner a forró napokon

Olimpia Splendid Dolceclima Air Pro 13 A+ WiFi légkondicionáló értékelése - energiatakarékos partner a forró napokon

A forró nyári napokon sokat szenved a nyomasztó hőségtől és nem tudja, mit tegyen ellene? Erre a problémára rendkívül hatékony és egyszerű megoldást jelent az otthoni légkondicionáló beszerelése, amely akár egy nagy helyiséget is képes lehűteni. Ráadásul, ha a mobil változat mellett dönt, könnyen és

Hogyan léphet kapcsolatba elsőként az újonnan alakult vállalkozásokkal?

Hogyan léphet kapcsolatba elsőként az újonnan alakult vállalkozásokkal?

Hogyan érheti el elsőként az új cégeket? Lépjen kapcsolatba az új vállalkozásokkal elsőként!

http://ujhazak.com