Erőss Zsolt hegymászóra emlékeznek a transzbükki átkelésen

Kopjafát avatnak a tavaly májusban elhunyt hegymászó, Erőss Zsolt tiszteletére a szombati transzbükki átkelés elnevezésű túra végén Felsőtárkányban, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontjában.

pA majdnem 30 kilométeres, szakvezetett terepi tanulmányút az év első nagy túrája a BNPI szervezésében és mostantól Erőss Zsolt Emléktúrának nevezik a Kancsendzöngán szerencsétlenül járt hegymászó tiszteletére - közölte Paulikovics Ildikó, az igazgatóság közönségszolgálati referense az MTI-vel.

Közlése szerint a majdnem 30 kilométeres, Nagyvisnyóról reggel nyolc órakor induló túra különlegességét az adja, hogy a BNPI szakemberei a fokozottan védett, látogatók által elzárt területekre is elkalauzolják a résztvevőket.

A túrázók várhatóan 18 órára érkeznek meg Felsőtárkányba, a BNPI Nyugati Kapu Látogatóközpontjába, ahol az Erőss Zsolt tiszteletére állított kopjafa avatásával idézik fel a Bükki Nemzeti Park védnökének, a 2013-as transzbükki átkelés túravezetőjének emlékét. Az ünnepség keretében köszöntőt mond Dudás György, a BNPI igazgatóhelyettese, a kopjafát Ugron Ákos Gábor, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője avatja fel.

Paulikovics Ildikó emlékeztetett: Erőss Zsolt 2013-ban vállalta, hogy a BNPI "arcaként" a természetvédelmet, a hazai természeti és kulturális örökség megőrzésének fontosságát hirdeti. Erőss Zsolt feleségével együtt részt vett a tavalyi transzbükki átkelésen, ez volt az utolsó, családjával együtt töltött magyarországi túrája.

"Miután életét veszítette a Himalájában, igazgatóságunk örökös védnöknek választotta és a transzbükki átkelést Erőss Zsolt Emléktúraként rendezzük meg a jövőben" - közölte a referens. A kopjafa mellett emlékhelyet is alapítanak Erőss Zsolt és Kiss Péter, a vele együtt elhunyt fiatal gyöngyösi hegymászó tiszteletére.

A program része a Téli túrák nemzeti parkjainkban című sorozatnak, amelynek keretében január 25. és február 8. között országszerte több mint húsz túra közül választhatnak az érdeklődők. A tematikus nap a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége által koordinált Vidékjáró programsorozat részeként valósul meg.

MTI

Hozzászólások

Kutatók vizsgálták, hogy tényleg jót tett-e a pandémia a természetnek

Kutatók vizsgálták, hogy tényleg jót tett-e a pandémia a természetnek

Meglepő eredményre jutott a British Columbia Egyetem kutatócsoportja.

Szörnyű élmények várnak arra, aki letér a kijelölt ösvényről az öngyilkosok erdejében!

Szörnyű élmények várnak arra, aki letér a kijelölt ösvényről az öngyilkosok erdejében!

Sokkoló tények a Japánban található Aokigahara erdőről.

Miért szeretik a szarkák és a varjak a csillogó tárgyakat?

Miért szeretik a szarkák és a varjak a csillogó tárgyakat?

A szarkák és a varjak többek között az olyan fényes dolgok gyűjtögetésétől váltak híressé, mint a kulcsok, fémkupakok és elhagyott ékszerek.

A Pilis hegytetőn működött a Magyar Néphadsereg légvédelmirakéta-bázisa

A Pilis hegytetőn működött a Magyar Néphadsereg légvédelmirakéta-bázisa

Érdekességek hazánk egyik legkedveltebb turistacélpontjáról, a Pilis hegységről.

Ritkán emlegetett ökoszisztémák, amelyek örökre eltűnhetnek

Ritkán emlegetett ökoszisztémák, amelyek örökre eltűnhetnek

Az emberi tevékenységek és az elmúlt évtizedek változásai miatt került veszélybe ez a hét terület.

Földönkívüli lénynek nézték a világ egyik legkülönösebb élőlényét

Földönkívüli lénynek nézték a világ egyik legkülönösebb élőlényét

A tudomány egyik legnagyobb rejtélye a pacára hasonlító teremtmény, ami agy nélkül tanul, száj nélkül táplálkozik és szinte elpusztíthatatlan.

Nem csak a klímaváltozás okolható az ausztrál tüzekért

Nem csak a klímaváltozás okolható az ausztrál tüzekért

Hat fontos tudnivaló a kontinenst sújtó tűzvészről.

Kevésbé ismert természetközeli helyek Magyarországon

Kevésbé ismert természetközeli helyek Magyarországon

Öt nyugodt táj, ahol jókat lehet kirándulni.

Gyönyörű természeti jelenségek

Gyönyörű természeti jelenségek

Nyolc káprázatos látvány, amitől eláll az ember lélegzete.

Golflabdák estek az égből Punta Gordában

Golflabdák estek az égből Punta Gordában

Béka, hús, golflabda és pénz is esett már az égből.

http://ujhazak.com