A műfenyő gyártása károsabb, mint a fenyő kivágása

A műfenyők vásárlása az elmúlt években rohamosan megnövekedett. Különösen azok az emberek döntenek mellette, akik úgy vélik, hogy jót tesznek a környezetüknek, nem is gondolván, hogy egyetlen műfenyő legyártása is károsabb, mintha körülbelül tíz fát vágnánk ki.

5234152_86ad651128340f7e19a565deb4036389_wm


A karácsonykor feldíszített fenyőfák mondhatni világörökségnek számítanak, hiszen számos kultúrában jelen vannak. Szenteste napján a családok kimentek az erdőbe, kivágtak egy fát, majd hazavitték és kedvükre díszítették, kellemes családi program gyanánt. Az elmúlt évtizedek alatt ez sokat változott, kiváltképp mikor megjelentek az első műfenyők. Eleinte idegenkedtek tőle, majd egyre nagyobb sikernek örvendett, főleg az allergiások körében.

Számtalan érv szól az mesterséges örökzöld mellett. Komfortosabb, költséghatékonyabb, hiszen elég egyet venni, amit minden évben előveszünk, majd kényelmesen visszatesszük a szekrénybe, ha elmúltak az ünnepek. Nem szórja a leveleit és nem kell vadászni a megfelelőre, hiszen szinte mindegyiket gyárilag állítják elő egyformára. Ám kiderült, hogy egyetlen műfenyőnek a legyártása olyan károsan hat a környezetre, mintha akár 15 élő fát kivágnánk. Ennek tudatában idén ismét többen választhatják az igazi örökzöldeket. Ha semmiképp sem szeretnénk kivágott vásárolni, jó megoldás lehet saját fenyőt nevelni kertünkben, melyet minden évben kiásunk a kertünkből, majd az ünnepek leteltével gondosan visszaültetjük.

Hozzászólások

Szeretnél virágot, de nálad hamar kipusztulnak?- Ezek neked valóak!

Szeretnél virágot, de nálad hamar kipusztulnak?- Ezek neked valóak!

Íme, néhány növény, amelyek igazi túlélőek!

A növények gyógyító ereje

A növények gyógyító ereje

Természetben rengeteg gyógyhatású növény megtalálható!

Ördögi feje és karomszerű szirmai vannak a Kolumbiában felfedezett új orchideafajnak

Ördögi feje és karomszerű szirmai vannak a Kolumbiában felfedezett új orchideafajnak

Szív alakú, ördögfejet ábrázoló bibeoszlopáról nevezték el a kutatók a Kolumbia déli határvidékén felfedezett új orchideafajt.A Telipogon diabolicus nagyon ritka növény, jellegzetes ördögfejre hasonlí...

Így lélegzik a természet- valódi csoda

Így lélegzik a természet- valódi csoda

Elképesztő felvételt sikerült készítenie Brian Nuttall- nak. A helyszín Kanada, Cumberland County, Apple River. Az erdőket úgy is számon tarthatjuk, mint a Föld tüdejét, amivel valójában lélegzik. ...

Virágok, amik valami egészen másnak néznek ki!

Virágok, amik valami egészen másnak néznek ki!

A természet egészen csodálatos formákat és színeket varázsol elénk. Néha olyanokat, amikről nehezünkre esik elhinni, hogy valóban léteznek! A digitálisan manipulált képek a mindennapjaink részévé v...

Virágzik a sziki őszirózsa a Hortobágyon

Virágzik a sziki őszirózsa a Hortobágyon

Hortobágy, 2015. szeptember 15. Virágzik a sziki őszirózsa (Tripolium pannonicum subsp. pannonicum) a Hortobágyi Nemzeti Park területén Hortobágy közelében 2015. szeptember 15-én. MTI Fotó: Czeg...

Elképesztő GIF-ek gombák növekedéséről

Elképesztő GIF-ek gombák növekedéséről

Egy nagyon szuper összeállítás készült rövid GIF-ek formájában különböző gombafajták fejlődéséről. Lenyűgöző, hogy szinte a földből mivé nem cseperednek nagyon rövid idő alatt, egy-egy esős óra után ...

A világ legbizarrabb és legkülönlegesebb fái

A világ legbizarrabb és legkülönlegesebb fái

Ahogy barangolunk a nagyvilágban, számtalan érdekességgel találkozhatunk. Felfedezzük, hogy más tájak nem csak a szokásaikban, látványaikban különböznek, de a különleges, vagy épp a furcsa jelenségekb...

A világ leggyönyörűbb levendula mezői

A világ leggyönyörűbb levendula mezői

A csodálatos, lilás árnyalatokban pompázó, különleges illatú levendulának az emberiség igen csekély része tudna ellenállni, különösen akkor, ha egy egész mező tárul elénk, ami egyedülálló élménnyel ga...

A több nap után is friss karácsonyfa titka

A több nap után is friss karácsonyfa titka

Az ember mindig is a leleményességéről volt híres. Számos praktika, ötlet születik abból, ha egy problémát nem a megszokott módon kell kezelni, hanem inkább kreatívan. Hasonló indíttatásból találtak m...

http://ujhazak.com