2013 legfurcsább tényei

Mi is határozhatná meg a legjobban a hamarosan búcsúzó évet, mint az, hogy melyek voltak a legérdekesebb tényei?2013-clockHolnap elköszönünk 2013-tól, hogy aztán teljes erővel, sok-sok fogadalommal, belevágjuk 2014-be, ezért eljött az ideje annak, hogy kicsit visszatekintsük az elmúlt esztendőre, és összegezzünk.

Számba vehetnénk a legbrutálisabb gyilkosságokat, tragikus haláleseteket, de mivel az időjárás így is szomorkás, ezért nem kell tovább rontanunk a hangulatunkon, úgyhogy inkább nézzük át, hogy milyen érdekes, és furcsa tények derültek ki 2013-ban!

1. A Harry Potter könyveket rengeteg nyelvre lefordították, köztük brit angolról amerikai angolra.

2. Egy mexikói drogbáró töménytelen mennyiségű luxusholmit birtokolt, de ezek közül a legérdekesebb két karóra volt, amelyekben a Titanicból származó fém volt.

3. Az amerikai lakosok 40 százaléka meg van győződve arról, hogy a dinoszauruszok korábban emberek is éltek.

4. Star Wars rajongók figyelem! Valóban létezik igazi lézerkard, ami 2760 °C-os pengét bocsát ki magából. Ha van 130 dollárunk, akkor már mehetünk is megvenni!

DSC000735. Mike Tyson nem pazarolta az idejét. 13 évesen már túl volt 38 letartóztatáson.

6. Azok a kínaiak, akik el akarják hitettetni a világgal, hogy ők gazdagok, azok méregdrága vörösborokat vásárolnak, ám mivel nem szeretik az ízét, ezért felöntik azokat népszerű, édes szénsavas üdítőkkel.

7. Nem minden robot android, ugyanis csak a férfi verziót nevezhetjük így. A női robot neve gynoid.

8. Amikor a Google elindította a Gmailt, sokan azt hitték, hogy csak áprilisi tréfáról van szó.

9. Manhattanben találhatunk olyan felhőkarcolót, aminek egyetlen egy ablaka sincs.

10. Figyeljük a hangyákat, hiszen ők egy nappal korábban megérzik, ha földrengés lesz!

11. A hiénákat védő kutatók beperelték az Oroszlánkirály készítőit, mert azok negatív színben ábrázolták az érintett állatokat.

12. A PETA 15 ezer dollárt fizetett volna Hamburg vezetőségének, ha azok megváltoztatják a város nevét Veggieburgra.

13. Theodore Roosevelt számára igazán szomorú volt a Valentin nap, ugyanis 11 órányi különbséggel halt meg a felesége és az édesanyja.

1358271562_charlie-sheen-46714. Charlie Sheen nem éppen illő módon ünnepelte meg, hogy 365 napja józan volt, ugyanis brutálisan berúgott Nicolas Cage otthonában.

15. Kiderült, hogy néhány prostituált, aki Nairobiben él, valahogy immúnis lett az AIDS-re.

16. Feltaláltak egy olyan ruhát, ami átlátszóvá változik, ha a viselője szexuális izgalomba jön.

17. 110 ember lehet hálás annak a szerencsesütit gyártó cégnek, amely véletlenül eltalálta a lottószámokat.

18. A bambusz körülbelül egy métert nő egyetlen nap alatt.

19. Kínában a kormány engedélye kell ahhoz, hogy valaki reinkarnálódjon.

20. Charles Darwin megpróbált ráülni arra az óriásteknősre, amelyet életében először látott.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

http://ujhazak.com