A hortobágyi kényszermunkatáborokról szóló kötetet mutatnak be Budapesten

A hortobágyi kényszermunkatáborokról szóló tudományos kötetet mutatnak be november 3-án a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (FSZEK) a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából.

A Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány (TTMA) több mint tíz éve foglalkozik az 1950 és 1953 között létesített, a köztudatban többnyire hortobágyiként élő hajdúsági és nagykunsági kényszermunkatáborok történetének feltárásával, értelmezésével és megismertetésével.

00

A kutatás legújabb eredményeit bemutató A Hortobágy örökségei - Kényszermunkatáborok és lakóik nyomában című kötet Saád József szerkesztésében és az Argumentum Kiadó gondozásában jelent meg. Az alkalom a könyv mellett ízelítőt ad az alapítvány kutatási projektjének kérdésfelvetéseiből és megközelítéseiből is.

A kötetnek a TTMA internetes oldalán olvasható ismertetője szerint a kényszermunkatáborok olyan "szűkösségre szorított, elnyomott, lehetőségeitől forradalmi kíméletlenséggel elvágott" világot alkottak, amely ugyanakkor felmutatta "az életrevalóság, túlélési készség, és a napi nyomorúság szintjén túltekintő emelkedettség példáit" is.

A kutatási programot kedden Csite András társadalomkutató, a HÉTFA Kutatóintézet és Elemző Központ ügyvezetője fogja bemutatni, emellett az eseményen közreműködnek az alapítvány részéről Nagy Mária és Saád József szociológusok is. A kutatási anyagokból készült összeállítást a könyvtár látogatói az első emeleten kihelyezett tárolókban tekinthetik meg.

A TTMA kutatómunkájáról és a kötetről bővebben a www.telepesek.hu internetes oldalon lehet tájékozódni.

MTI

Hozzászólások

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

Az atombomba magyar atyjai

Az atombomba magyar atyjai

Ismerd meg Manhattan-tervben résztvevő magyar tudósokat!

http://ujhazak.com