A legkorábbi galaxisok figyelhetők majd meg a John Webb űrteleszkóppal

A legkorábbi galaxisok figyelhetők majd meg a John Webb űrteleszkóp (JWST) segítségével, amelynek indítását 2018 októberében tervezik.

Az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal második igazgatójának, James Webbnek a nevét viselő csillagászati műhold megépítése a NASA, az Európai Űrügynökség (ESA) és a Kanadai Űrhivatal közös projektje. Az infravörös tartományban megfigyeléseket végző JWST százszor nagyobb teljesítményre lesz képes, mint a most negyedszázados jubileumát "ünneplő" Hubble-űrteleszkóp - olvasható a PhysOrg hírportálon.

1-amodelofthej

A James Webb űrteleszkóp segítségével 13,5 milliárd éves időutazásra vállalkozhatnak a csillagászok, akik megismerhetik, hogy milyen volt a világegyetem "mindössze" 200 millió évvel az ősrobbanás után, amikor a sötét univerzumban sorra "felgyulladtak" az első csillagok és létrejöttek a korai galaxisok.

A JWST tömege 6,4 tonna, tükörátmérője 6,5 méter lesz, vagyis háromszor akkora, mint a Hubble-űrteleszkópé.
Az infravörös tartományban működő John Webb csillagászati műhold "szeme" képes lesz áthatolni a kozmikus poron és távoli égitestek igen halovány jelzéseit észlelni.

3-factfileonth

"Fénygyűjtő rendszerének 70-szer nagyobb a kapacitása, mint a Hubble-űrteleszkópé, ily módon a nagy tükörátmérőjének és az infravörös tartományban végzett megfigyeléseinek köszönhetően a világegyetem +hőskorába+ kalauzol el minket" - hangsúlyozta a Matt Greenhouse, a JWST-projekt kutatója.

Az első csillagok és galaxisok kutatása, a bolygórendszerek képződésének vizsgálata mellett a Földtől 1,5 millió kilométerre keringő űrteleszkóp az élet jeleit is keresi majd a világűrben. Feladata olyan égitesteket találni, ahol a hőmérséklet se nem túl alacsony, se nem túl magas, és felszínükön folyékony víz lehet.

"A John Webb űrteleszkóp olyan érzékeny műszerekkel rendelkezik, amelyekkel a bolygók légkörének színképelemzése is elvégezhető. Így megismerhetjük az égitestek légkörének az összetételét, valamint észlelhetjük az esetleges élővilágra utaló jeleket" - fogalmazott Matt Greenhouse.

http://phys.org/news/2015-04-powerful-space-telescope.html

MTI

Hozzászólások

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

http://ujhazak.com