A szegények ókori temetőjét tárják fel a Fajjúm-oázisban

A szegények ókori temetőjét tárják fel a Kairótól 80 kilométerre délnyugatra lévő Fajjúm-oázisban amerikai régészek, akiknek becslései szerint a nekropoliszban közel egymillió múmiát temettek el.

million-mummy-cemetery-1Az utahi Brigham Young Egyetem kutatói harminc éve tárnak fel egy piramist, valamint a Fag el-Gamousz nekropoliszt, ahol a római korban és a Bizánci Birodalom idején, a Kr.u. 1. és 7. század között temetkeztek a helybéli nincstelenek - olvasható a LiveScience hírportálon.

Az elhunytak anyagi helyzetét jól tükrözi, hogy többségük sírjába semmiféle javakat sem helyeztek, ahogy koporsóra sem áldoztak a hozzátartozók.

A halottak belső szerveit többnyire nem távolították el, ahogy testüket sem vetették alá a hagyományos balzsamozási eljárásnak, mindössze a kedvező környezeti feltételeknek köszönhető, hogy földi maradványaik természetes úton mumifikálódtak - hangsúlyozta az ásatásokat irányító Kerry Muhlestein, a Brigham Young Egyetem docense, aki a feltárás eredményeiről egy Torontóban rendezett egyiptológiai kollokviumon számolt be.

A szegények temetőjében mindazonáltal kerültek elő értékes leletek, vásznak, üvegtárgyak, de találtak színpompás gyermekcipőket is.

A legutóbbi leletek közé tartozik egy kisgyermek múmiája, akit 1500 éve, a római uralom idején helyeztek végső nyugalomra. Az elhunyt földi maradványai több más múmiával együtt kerültek napvilágra, ruházata, valamint ékszerei - nyaklánca és karperecei - alapján a kutatók feltételezik, hogy kislányról lehet szó, aki másfél éves korában távozott az élők sorából.

Kerry Muhlestein elmondta, rejtély, hogy honnan származhatott az egymillió múmia, hiszen a környező falvak túl kicsik voltak egy ekkora temető létesítéséhez. A közelben volt ugyan II. Ptolemaiosz Philadelphosz (Kr.e. 282 -246) király tiszteletére alapított város, Philadelphia, ám az saját temetővel rendelkezett.

Az ásatások során eddig ezer múmia került napvilágra, s a régészek számtalan érdekességre bukkantak. Így feltárták egy kétméteres óriás földi maradványait, aki túl nagy volt, hogy beférjen egy hagyományos sírba, így kétrét hajtva helyezték végső nyugalomra. A korabeli hiányos táplálkozást figyelembe véve az illető a növekedési hormon túltengésének köszönhette rendkívüli magas termetét.

Előkerültek vörös hajú, sőt szőke múmiák is, amelyek a nekropolisz körülhatárolt részein, csoportosan voltak eltemetve. Kerry Muhlestein véleménye szerint családi, esetleg törzsi temetkezésekről lehet szó.
http://www.livescience.com/49147-egyptian-cemetery-million-mummies.html

MTI

Hozzászólások

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

Az atombomba magyar atyjai

Az atombomba magyar atyjai

Ismerd meg Manhattan-tervben résztvevő magyar tudósokat!

http://ujhazak.com