Attila korabeli ritka sírt találtak régészek Kecskemét határában

Az 5. század első felére tehető hunkori, módos férfi ritkaságszámba menő sírját tárják fel régészek a Mercedes újabb gyárának tervezett területén, Kecskemét határában - tájékoztatta Wilhelm Gábor projektvezető régész az MTI-t pénteken.A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa elmondta: a hozzávetőleg 43 hektárnyi területen május 15. óta végeznek teljes felületű feltárásokat. Eddigi munkájuk során a 2. századtól az 5. század elejéig datálható szarmata és a 7. századtól a 9. század elejéig keltezhető avar kori települések nyomaira bukkantak.

A hét lelőhely egyikén egy Krisztus utáni 5. század első felére, a hun korra tehető, észak-déli fekvésű, úgynevezett padmalyos sírt találtak. A feltehetően a sírrablók elleni védelmet szolgáló temetkezésre jellemzően a testet a téglalap alapú sírgödör oldalában kialakított üregbe fektették. A módos férfi keleti típusú, rövid tőrkardját veretes hüvelyben tárolta, és mellette a tőrjének hüvelyét díszítő arany veret is napvilágot látott. Két öntött arany csatot is rejtett a sír a halott lábainak közelében, ezek a lábbeli szíjazatához tartoztak. A férfi feje alól egy öntött arany hajkarika került elő. A sírgödör északi végében pedig egy tipikusan erre a korszakra tehető szürke, fényezett felületű, korongolt korsót is rejtett a föld.


Wilhelm Gábor kiemelte: a négy arany tárgy jelentőségét jelzi, hogy a múzeum gyűjteményébe hasonló korú és gazdagságú temetkezési lelet még nem került be. Mint mondta: a hun korból pár tucat hasonló, padmalyos temetkezés ismert ugyan a Kárpát-medence területén, de a Duna-Tisza-közéről ez az első ehhez a korhoz köthető, hiteles körülmények között megfigyelt sír.


Az eddigi munkák során előkerült további leletek mind azt bizonyítják, hogy igen sűrű településhálózat volt ezen a területen mind a szarmata, mind pedig az avar korban. Egyes lelőhelyeken sok római importból származó kerámiát találtak, de jelentősnek tekinthető annak a kiöntőcsöves korsó maradványainak előkerülése is, ami szintén a hun korra tehető.


A terepmunkák várhatóan november közepén fejeződnek be.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

http://ujhazak.com