Az amerikai kontinens megszabadult a kanyarótól

Az amerikai kontinenst a világon elsőként nyilvánította kanyarómentesnek az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO).

A bejelentést a kanyaró, a rubeola és a veleszületett rubeolaszindróma megszüntetéséért felelős nemzetközi szakértői bizottság tette a WHO Pánamerikai Egészségügyi Szervezetének (PAHO) 55. tanácskozásán, amely jelenleg is zajlik az amerikai országok egészségügyi minisztereinek részvételével.

3

A kanyaró az ötödik, oltással megelőzhető vírusos betegség, melyet kiirtottak Amerikából: a himlőt 1971-ben, a járványos gyermekbénulást 1994-ben, a rubeolát és a veleszületett rubeolaszindrómát 2015-ben sikerült megszüntetni - olvasható a PAHO/WHO portálján.

Carissa F. Etienne, a PAHO igazgatója elmondta: a történelmi nap annak a bizonyítéka, hogy ilyen jelentős sikert akkor lehet elérni, amikor az országok együtt dolgoznak egy közös célért, melyet több mint két évtizede tűztek ki.

Mielőtt 1980-ban megkezdődött volna a tömeges immunizáció, a kanyaró évente majdnem 2,6 millió esetben okozott halált a világon. Az amerikai kontinensen 101 800 haláleset volt a betegség számlájára írható 1971 és 1979 között.

A kanyaró latin-amerikai és karibi megszüntetéséről készült költséghatékonysági tanulmány úgy becsülte, hogy a védőoltással 3,2 millió kanyarós megbetegedést és 16 ezer halálozást előztek meg 2000 és 2020 között.

A kanyaró továbbadása megszakadt a térségben 2002-ben, akkor jelentették az utolsó helyi eredetű esetet. Mivel azonban a kór továbbra is fertőz a világ más tájain, egyes amerikai országokba mégis bejutottak betegek.

A nemzetközi szakértői csoport áttekintette a kanyaró megszüntetését alátámasztó bizonyítékokat, amelyeket a térség összes országa 2015 és 2016 augusztusa között benyújtott és úgy döntött, hogy az adatok megfelelnek a kanyarómentesség kritériumainak.

A kanyaró az egyik legfertőzőbb betegség, elsősorban gyerekeket érint. A fertőzöttek orr-, száj- és torokváladékának cseppfertőzésével terjed, tünetei többek között a magas láz, a testszerte jelentkező kiütések, a nátha és a vörös szem. Komoly szövődményeket - vakságot, agyvelő-, tüdő- és fülgyulladást - okozhat.

A kór kiirtására tett globális erőfeszítéseknek köszönhetően tavaly csak 244 704 esetet jelentettek az egész világon, ami jelentős csökkenés az előző évekhez képest. A megbetegedések több mint fele Afrikában és Ázsiában történt.

MTI

Hozzászólások

11 döbbenetes tény az univerzumról, ami megváltoztatja a világról alkotott képed

11 döbbenetes tény az univerzumról, ami megváltoztatja a világról alkotott képed

A legújabb tudományos kutatások, amelyek észbontó dolgokat derítettek ki.

12 szörnyű dolog, ami akkor következne be, ha eltűnne a Nap

12 szörnyű dolog, ami akkor következne be, ha eltűnne a Nap

Milyen hatással lenne a Földre, az élővilágra és a többi égitestre, ha eltűnne az égről a Nap?

Évekig próbálták titkolni a nukleáris katasztrófákat

Évekig próbálták titkolni a nukleáris katasztrófákat

Hat súlyos atomkatasztrófa, amit csak akkor tudtak meg az emberek, amikor elévült a titkosítás.

Kiderítették, miért volt halálos a Nagy Köd Londonban - eredeti felvétel

Kiderítették, miért volt halálos a Nagy Köd Londonban - eredeti felvétel

Londonban mindig megszokott volt a pára, köd és nyirkosság, de 1952-ben valami nagyon rossz történt!

A kutatók érdeklődését is felkeltette a 26 éves magyar kutya titka

A kutatók érdeklődését is felkeltette a 26 éves magyar kutya titka

Buksi az „öreg” magyar kutya akár a Guinness rekordokba is bekerülhetne, de úgy tűnik ez nem sikerül.

Brutális kísérleteket végeztek az orvostudomány nevében

Brutális kísérleteket végeztek az orvostudomány nevében

Felfoghatatlan, hogy hogyan engedélyezhették az alábbi négy kísérletet.

Magyar nyelven is elérhetővé vált az ENSZ gyerekeknek szánt kézikönyve a klímaváltozásról

Magyar nyelven is elérhetővé vált az ENSZ gyerekeknek szánt kézikönyve a klímaváltozásról

Magyar nyelven is elérhető vált és ingyenesen letölthető az internetről az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) klímaváltozással kapcsolatos foglalkoztató könyve. A Klímaváltozás Je...

Papagáj csontkövületét fedezték fel Szibériában

Papagáj csontkövületét fedezték fel Szibériában

Papagáj csontkövületét fedezték fel Szibériában, sokkal északabbra a madárfaj eddigi lelőhelyeinél - írta egy friss tanulmány. A Bajkál-régióban talált egyetlen madárkövület 16-18 millió éves - szá...

Csaknem egymilliárd forint a meteoritok és a kozmikus kockázatok kutatására

Csaknem egymilliárd forint a meteoritok és a kozmikus kockázatok kutatására

Csaknem egymilliárd forintos támogatást nyert el a meteoritok és a kozmikus kockázatok kutatására a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közös konzorciumának Koz...

WMO: nemzedékeken át a küszöbérték fölött marad a szén-dioxid globális légköri átlagkoncentrációja

WMO: nemzedékeken át a küszöbérték fölött marad a szén-dioxid globális légköri átlagkoncentrációja

Tavaly mutatott először 400 ppm-et (milliomod térfogatrész) meghaladó értéket a szén-dioxid globális légköri átlagkoncentrációja egész éven keresztül - derül ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) sz...

http://ujhazak.com