Bizonyítható, hogy a zsidók nem Ábrahám leszármazottai

Bizonyíték született arra, hogy, akik magukat zsidónak vallják, azok nem is zsidók.


A DNS vizsgálat eredménye rácáfolt arra eddig bevett meggyőződésre, hogy a világ zsidóságának többsége Ábrahám magja. Tehát a ma élők, akik azt állítják, hogy zsidók, azok nem ősi izraeliták. A tény az, hogy az új DNS vizsgálatok kimutatták, hogy a Palesztinokban több zsidó vér folyik, mint azokban, akik zsidónak vallják magukat. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy Izrael államban élők, 7 és fél millió lakos nem zsidó genetikailag.

dnskö

A zsidók nem zsidók, hanem Kazárok

Dr. Eran Elhaik, és kollégái a McKusick-Nathan Genetikai Orvostudományi Intézetből és a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetemről tették közzé. A Molekuláris Biológia, és Fejlődéstani Intézet publikált egy DNS vizsgálati eredményt, ami szerint a mai Izrael területén élők valójában kazárok. Így ez eddig hipotézisnek felállított dolog valóságnak bizonyult.

elhaikköz

Mi is volt a Kazár hipotézis? Leegyszerűsítve úgy tudnánk megfogalmazni, hogy a zsidó genom leszármazások egy mozaikja. Ez pedig elsősorban a kazároktól származik. A zsidók kazárok, és nem Izraeliták.

Bulan király Bulan király

Az Európában, és Amerikában élő „zsidók” nem Ábrahám leszármazottai, hanem Bulan királynak, és az ősi kazár népeknek az utódai. Az egykori Kazária Török klánok keveréke volt, akik Dél-Oroszországban a Kaukázusokban éltek az időszámításunk kezdete utáni első századokban. Földrajzilag, genetikailag semmi közük a zsidókhoz, de áttértek a zsidó vallásra. Aztán saját magukat zsidóknak nevezték. Ezek a kazárok majd kivándoroltak a Kaukázusokból, és letelepedtek Oroszországban, Lengyelországban, Magyarországon, Németországba, és Európa többi részére is. Ők hozták létre 1948-ban Izrael államát. Ők nem Ábrahám magva, és nem közvetlenül leszármazottai Ábrahámnak. Ők magukról azt mondják, hogy zsidók, a DNS vizsgálat szerint pedig kazárok.

"Nincs vér vagy családi kapcsolat a Zsidókkal. A világban található Zsidó csoportoknak ma nincs közös genetikai eredete. Genomjuk jórészt Kazár."- nyilatkozta a Haaretz napilapnak Dr. Elhaik.

Isten nem adott földet a kazároknak. Amikor Izrael miniszter elnöke azt mondja, hogy „Isten adta ezt a földet izraelita elődeinknek”. Ezt nem jól teszi, mert a tudomány bebizonyította, hogy az ott élő mai „zsidóknak” nincsenek ott izraelita ősei. A genetikusok azt állítják, hogy az Izraelben élő „zsidók” 2%-a valódi izraelita.

Azok az emberek, akik zsidóknak mondják magukat, csak azért vannak Izraelbe, mert az államot 1948-ban az Amerikai Egyesült Államok elismerte. Izraelt, mint nemzetet, azóta finanszírozza, és oltalmazza a kis államot.

Dr. Eran Elhaik munkatársaival együtt bebizonyította a Johns Hopkins Egyetemről, hogy a hipotézis immáron valósággá vált. Egyébként a tudományos eredmény nagyon értékes, és megnyugtató a keresztény vallást illetően, és a zsidó vallás megértésében is fontos szerepet vállal. Minden bizonnyal ez a munka hatással lesz a világ gazdaságára is. Korábban is született már hasonló eredmény 2001.-ben Dr. Ariella Oppenheim a Héber Egyetem kutató munkája alapján. Dr. Oppenheim, is szintén úgy találta, hogy a „zsidók” valójában kazárok. A kutató arra is felhívja a figyelmet, hogy rengeteg palesztinba van olyan kromoszóma, ami azt bizonyítja, hogy nekik volt genetikailag kapcsolata az ősi izraelitákkal. A zsidókkal, akik régen a templomokban, zsinagógákban dolgoztak.

zsikö

Ezek után felvetődik a kérdés, hogy a világ mit fog szólni a tudományos felfedezésre. A cionista keresztények, és nem keresztények, politikusok vajon, hogy reagálják le a tudományos bizonyítékot?

ar300

Isten azt ígérte, hogy Ábrahám magvai fogják örökbe venni a földet. Ezért fontos az új DNS felfedezés fényében azt tisztázni, hogy kik is Ábrahám leszármazottai? A Biblia azt mondja: "Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.". Tehát, aki az Úr Jézushoz tartozik az Ábrahám magva. Ez teljesen független a fizikai fajtától. "A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem." –közli Isten beszéde. Ő nem rasszista, sem antiszemita. A benne való bizalomhoz mindenkinek joga van fajra, és etnikumra való tekintet nélkül. Akik Jézust szeretik azoké az ígéret, és ők a választott nép.





(SomlóVéd)

Hozzászólások

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

http://ujhazak.com